Halálra gázolt egy biciklist, majd hazament

Vágólapra másolva!
Kerékpáros férfit ütöttek el hétfőn este Dabason, a fiatal sofőr magára hagyta a haldokló sérültet.
Vágólapra másolva!

Megállás nélkül hajtott tovább az a 23 éves dabasi sofőr, aki hétfőn este fél tízkor kerékpárost gázolt el a településen, a Vasút utcában.

Az elütött férfi olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az ügyben nyomozó rendőrök egy dabasi utcában találták meg a gázoló kocsiját, a baleset után pedig egy órán belül otthonában elfogták a gyanúsítottat is.

A fiatal férfinak most segítségnyújtás elmulasztása és közúti baleset gondatlan okozása miatt kell felelnie – a nyomozók kedd hajnalban a helyi rendőrkapitányságra vitték, kihallgatása és elszámoltatása jelenleg is tart.