Fontos ember hagyta ott az MSZP-t

György István Kormányablak Pesterzsébet Szabados Ákos XX. kerület
Szabados Ákos (balról a második) kilépett az MSZP-ből.
Vágólapra másolva!
Kilépett az MSZP-ből Szabados Ákos, a XX. kerület polgármestere. 1998 óta áll Pesterzsébet élén. 
Vágólapra másolva!

Otthagyta az MSZP-t Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere – írta a Magyar Idők. Így MSZP-s polgármester Budapesten a 23 kerület közül már csak a XIII. és a XIX. kerületben van.

Az 1994. évi önkormányzati választáson a XX. kerületben önkormányzati képviselővé választották, majd 1995-ben a testület alpolgármesterré választotta.

Szabados Ákos (balról a második) kilépett az MSZP-ből. Forrás: kormany.hu

Első ízben 1998-ban választották a kerület polgármesterévé, 2002-ben, 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben pedig újraválasztották. 2002–2009 között országgyűlési képviselő volt, 2002-ben és 2006-ban is az MSZP budapesti területi listáján választották meg. Mandátumáról 2009. április 6-án lemondott.

A 2010. évi választáson a polgármesteri tisztség mellett a Fővárosi Közgyűlés tagjává is megválasztották, erről azonban azonnal lemondott, mivel a kerületi feladataira kívánt összpontosítani.