Kósa: Nem az érvényesség, az eredmény a perdöntő

2016.10.01. 11:51

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint a vasárnapi kvótanépszavazáson az igenek és a nemek aránya lesz a perdöntő, nem az, hogy érvényes lesz-e a referendum.

A referendumon a perdöntő „nem önmagában az érvényesség, és hogy hányan mentek el szavazni, hanem az, hogy az igenek vagy a nemek vannak többségben”, és ennek lesznek bel- és külpolitikai következményei is – mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szombaton Budapesten, egy sajtótájékoztatón.

A nemek győzelme azt jelenti majd, hogy a magyarok arra kötelezik a parlamentet és a kormányt: ne engedje át Brüsszelnek a nem magyar állampolgárok beengedéséről szóló döntés jogát. Ha viszont az igenek győznének, a kormánynak vissza kellene adnia mandátumát, majd előrehozott választás következne – fejtette ki Kósa Lajos.

Kósa Lajos szerint ha az igenek győznének, a kormánynak vissza kellene adnia mandátumátForrás: MTI/Bodnár Boglárka

Utóbbit azzal indokolta, hogy politikai skandalum lenne, ha a kabinet egy népszavazáson eldőlt kérdéssel ellentétes álláspontot képviselne. A brit David Cameron sem a részvételi arány miatt mondott le a miniszterelnöki posztról, hanem mert a britek többsége egy sorsdöntő kérdésben, a brexitről szóló népszavazáson a politikájával ellentétes állásponton volt – hozott példát a Fidesz frakcióvezetője.

Hozzátette: „mi nem vagyunk az MSZP”, amely nem mondott le a kormányzásról annak ellenére, hogy a szociális népszavazáson a választók kinyilvánították, nem értenek egyet az akkori szocialista kabinet politikájával.

Kósa Lajos hozzátette, ha érvénytelen a kvótareferendum, „az egyet jelent: azok, akik nem mentek el szavazni, rábízták a döntést azokra, akik elmentek”.Kérdésre közölve azt mondta: a népszavazási kampány utolsó szakaszának egyik legfontosabb feladata a mozgósítás, ezt végzik a hátralévő időben különféle kampányeszközökkel.

Rétvári Bence, a KDNP alelnöke, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a tájékoztatón arról beszélt, hogy a vasárnapi népszavazás az egyetlen esély „Brüsszel ámokfutásának” megállítására, hogy december elsejétől ne induljon el a kötelező elosztási mechanizmus. A kereszténydemokrata politikus sorsdöntőnek tartja a referendumot, amely generációkra meghatározhatja Magyarország jövőjét.

„Brüsszel készen áll, és egyre inkább felgyorsítja azokat a folyamatokat, amelyekkel a kötelező kvótát Magyarország számára is be akarja vezetni” – fogalmazott a képviselő, aki szerint ez azt jelentené, hogy távoli földrészekről – felső limit nélkül – telepítenének be kényszerrel embereket.

Ez szociális, társadalmi és kulturális veszéllyel egyaránt jár, ráadásul növeli a terrorfenyegetettséget, és rontja a közbiztonság helyzetét – mondta Rétvári Bence, hozzátéve: „az ide érkező illegális bevándorlók kötelező szétosztása egyúttal jelentené az ide érkező terroristák szétosztását is”.