Földi László: Muszlim katonák ezrei érkeztek Európába

Vágólapra másolva!
Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint a tömeges illegális migránsáradatot kihasználva muszlim katonák ezrei érkeztek Európába.
Vágólapra másolva!

A szakértő az M1 vasárnap reggeli műsorában azt mondta, nemcsak a terrorizmusról, hanem egy "invázióról, támadásról" van szó.

Ennek célja, hogy minél több kiképzőt küldjenek Európába, akik beszervezik a kontinensen élő másod- és harmadgenerációs bevándorlókat, akiknek több mint a fele fiatal, és nem akar integrálódni - közölte.

Ők egy potenciális hadsereg tagjai lehetnek, és ha a kiképzett "csapatok" kilépnek a no-go zónákból, összecsapások leszek, – tette hozzá.
Földi László azt is mondta, hogy Törökország nem valamilyen alku alapján köteles Európát védeni, hanem a NATO alapokmányának értelmében is.

Ezért szerinte a török fenyegetésekre válaszul Törökország NATO-ból való kizárását kellene felvetni, mert így Törökország világpolitikai jelentősége azonnal eltűnne.