Négy ponton módosul majd az alkotmány

Tuzson Bence Tuzson Bence - interjú a P+ TV-ben
Tuzson Bence - interjú a P+ TV-ben
Vágólapra másolva!
Előreláthatólag négy ponton módosul az alaptörvény, a népszavazás eredményét fordítják le a jog nyelvére – mondta Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1-en.
Vágólapra másolva!

Tuzson Bence elmondta: a népszavazás eredményének lényegét, értelmét kívánják átültetni az alaptörvénybe, az identitás, a terület, a népesség, az államszervezet védelmének megerősítése által. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a módosítás egységben legyen az uniós joggal.

Nincs teljes megoldás

Arra a felvetésre, hogy a Lehet Más a Politika szerint az alkotmánymódosítás nem jelent megoldást a migrációra, az államtitkár azt mondta: egyetlen eszköz sosem jelent teljes megoldást egy problémára. Az alkotmánymódosítás mellett

a harcot meg kell vívni brüsszeli fronton

is, valamint "a gyakorlati élet frontján", vagyis a határokon, illetve annak megakadályozásával, hogy más országok Magyarországra küldjenek embereket – mondta.

Tuzson Bence Fotó: Polyak Attila - Origo

Meghatározzuk, kivel éljünk

Tuzson Bence a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról is beszélt, hogy az uniós csatlakozáskor az ország szuverenitásának gyakorlását néhány kis területen átadta Magyarország az EU-nak. Ez azonban nem korlátlan, és Magyarország egyebek mellett azt az alapvető jogot sem adta át, hogy "meghatározzuk, kivel éljünk együtt".

Az unió nem korlátozhat

Van egy olyan korlát is – amit például a német alkotmánybíróság is kimondott –, amely szerint az állam szuverenitásának gyakorlását alapvető kérdésekben az unió nem korlátozhatja – emelte ki.