Ismeretlen fertőzés okozta a kórházi haláleseteket

Vágólapra másolva!
Addig ismeretlen fertőzés okozta a májusi haláleseteket a Kardiológiai Intézetben, nincs felelőse az esetnek – derítette ki a három beteg halála után indított belső vizsgálat.
Vágólapra másolva!

Korábban ismeretlen fertőzési mechanizmus okozta három beteg halálát májusban a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben – ismertették az eset után végzett vizsgálat eredményeit a fővárosi kórházban.

Szentes Tamás országos tiszti főorvos hangsúlyozta, hogy

egy vizes környezetben szaporodó baktérium a szakirodalomban még fel nem tárt módon okozott véráramfertőzést.

Az intézet dolgozói a fertőzések megelőzésére szolgáló minden akkor ismert protokollt betartottak – tette hozzá.

Dánielisz Ágnes, a vizsgálatot vezető főorvos elmondta,

a gyógyszerek infúzióval történő hígítása során történhetett egy olyan lépés, ami a fertőzéshez vezethetett.

A történteknek nincs felelősük, de kidolgoznak egy olyan eljárást, amivel megakadályozható, hogy hasonló fertőzések legyenek a jövőben. Ofner Péter, a Kardiológiai Intézet főigazgatója azt mondta, nagy traumaként érték őket a történtek, de nagy megkönnyebbülés, hogy egyik dolgozójuk sem hibázott.

A Kardiológiai Intézetben májusban néhány nap alatt öt súlyos szív- és érrendszeri, keringési betegségben szenvedő, intenzív kezelésben részesülő betegnél alakult ki heveny lefolyású lázas állapot, az esetek közül három volt végzetes.