Máris elítélték a népszavazáson bombával fenyegetőző férfit

Vágólapra másolva!
Gyorsított eljárásban, jogerősen öt hónap börtönbüntetésre ítélte a Vásárosnaményi Járásbíróság azt a férfit, aki valótlan bombafenyegetéssel próbálta megzavarni a múlt vasárnapi országos népszavazást - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője. A bíróság az ítélet végrehajtását egy évre felfüggesztette.
Vágólapra másolva!

Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint a büntetett előéletű, ittas állapotban lévő férfi október 2-án este fél hatkor telefonon bejelentést tett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra, melyben valótlanul azt állította, hogy mindhárom nyírmadai szavazóhelyiségben bomba van elhelyezve.

A rendőrség a férfit húsz percen belül elfogta, amit nagyban megkönnyített, hogy a telefonáláskor saját nevén mutatkozott be a rendőröknek - tájékoztatott a főügyész.

A Vásárosnaményi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolt férfit, aki nem tudta megmagyarázni tettét - tette hozzá Zsíros Zsolt.