Egy másik autós rángatta ki kocsijából a részeg nőt a vonat elől

Vágólapra másolva!
Felhajtott a sínekre egy feltehetően részeg nő Debrecen egyik vasúti átjárójában, miután nekiütközött egy helyi busznak. Egy másik autós rángatta ki az autójából, mielőtt nekiment a kocsinak az érkező vonat. 
Vágólapra másolva!

Egy autó hajtott fel szombat este a Sámsoni úti vasúti átjáróban a sínekre, és a kocsit az arra közlekedő személyvonat elsodorta. Az ütközéskor azonban már nem volt senki az autóban, és a személyvonaton utazó nyolcvan ember közül sem sérült meg senki – közölte a katasztrófavédelem.

A Dehir.hu információi szerint nem sokkal este nyolc óra előtt vélhetően egy részeg nő ütközött össze az egyik helyi járat autóbuszával, majd felkanyarodott a sínekre. Egy másik autós azonban észrevette, hogy közeledik a vonat, és mivel látta, hogy valószínűleg már nem tud megállni, neki fog ütközni a részeg nő Audijának.

Az autós ezért, amilyen gyorsan csak tudta, kirángatta a nőt az autóból, így amikor a vonat hátulról belerohant, és teljesen maga alá gyűrte az autó hátulját, a sofőr már nem ült benne.

A személyvonat utasaiért mentesítő járat érkezett, a vasúti közlekedés a műszaki mentés alatt félpályán haladhatott.