A színek nekem nem jelentenek semmit

dr. Nagy Sándor, elnök, Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
Vágólapra másolva!
Közlekedési versenyt rendeztek a Vakok Általános Iskolájában. A gyerekeknek különböző útvonalakat kellett bejárniuk – egyenként. Nagyon izgultak a verseny előtt – sokuk egyedül még nem volt utcán, mindig volt kísérője. Persze, a verseny alatt sem hagyták magukra őket, húsz méterenként állt egy nevelő, és figyelte a gyerekeket. Kamerával elkísértük a 11 éves Papp Alfrédot az első útján – a verseny után pedig beszélgettünk is vele. Aztán dr. Nagy Sándorral, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnökével készítettünk egy interjút.
Vágólapra másolva!

A 11 éves kisfiú, Papp Alfonz nagyon izgult a közlekedési verseny előtt. Soha nem volt még segítség nélkül az utcán. Nézze meg a videót!

A vak ember sem hall jobban, mint a látó társai - interjú dr. Nagy Sándorral

Ma hány látássérült – vak vagy gyengénlátó – ember él Magyarországon?

A 2011-es népszámlálás fogyatékos emberekre vonatkozó adatai szerint
gyengénlátónak 73 430 megkérdezett vallotta magát, teljesen vaknak pedig
9 054 fő.

dr. Nagy Sándor, elnök, Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Fotó: Talán Csaba

Milyen gondokkal küzd a szövetség? Mi az, amit el szeretnének érni, és mi az, ami már sikerült?

A segédeszközboltunk kínálatát fejlesztettük – ez nagy siker. A látássérült embereknek ugyanis nemcsak gyógyászati segédeszközre van szüksége, hanem az életvitelüket segítő eszközökre is – mint például beszélő vérnyomásmérőre vagy vércukormérőre. Azt még nem sikerült elérnünk, hogy ezeket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozza. Ez pedig sokat segítene, mert a beszélő eszközök jóval drágábbak, mint a hagyományos vérnyomásmérők vagy vércukormérők.

Milyen kihívások elé állítja a látássérült embereket az internet használatának rohamos terjedése, és az, hogy lényegében ma már elektronikus úton kell vagy lehet intézni különböző ügyeket?

Az elektronikus ügyintézésben való részvételünket most veszélyeztetve látom. Már most szembesülünk azzal, hogy a vak ember nem tud például elektronikus úton adóbevallást készíteni. A kitöltőprogramot ugyanis úgy írták meg, hogy a látássérült nem tudja használni. Ugyanígy a vak ügyvédek sem tudják azt a programot használni, amellyel különböző bírósági beadványokat kellene elkészíteni. Persze, a vak ügyvédnek van látó segítsége – a titkárnője -, aki megírja ezeket a beadványokat. De ha már az ügyvéd benyújtotta, minden felelősség őt terheli. Nem mondhatja azt, hogy „kérem, a titkárnőm rosszul készítette el". A civil szervezetek is ugyanilyen gondokkal küzdenek.

Az ügyfélkapun keresztül is egyre több ügyet el lehet intézni – de nem a vak embernek. Ha nem változtatnak ezeken a programokon, ha nem cserélik ki olyanokra, amelyeket a vak ember is tud használni, akkor attól félek, a látássérült embereket teljesen kirekesztik a társadalmi életből, az önálló ügyintézésből.

"A színek nekem semmit sem jelentenek" Fotó: Talán Csaba

Több hírt lehetett hallani olyan esetről, amikor a vakvezető kutyát nem engedték be boltba, étterembe vagy hivatali helyiségekbe. Ezek általános, vagy egyedi esetek?

Ezek egyértelműen egyedi esetek. Sokan azért látják borúsabbnak a helyzetet, mert ezeket a kirívó ügyeket írja meg a sajtó. Arról nem írnak, hogy több száz ember vakvezető kutyával csodálatosan közlekedik, bemennek a boltba, és mindenhol kedvesek velük. Ez nem hír. A hír az, hogy ha egyetlen vak embert egyetlen helyre valami miatt nem engednek be. Ez aztán megrengeti az országot, micsoda dolog, hogy így bánnak egy vak emberrel. De tudom, hogy ez nagyon ritka. A feleségem vakvezető kutyával közlekedik, és mindig mindenhová beengedték a kutyával. Persze, mindig lehet kivétel. Mindig lehet egy új biztonsági őr, aki nem ismeri a szabályokat, és először nem engedi be a kutyát, aztán amikor megtudja, hogy a vakvezető kutya lényegében mindenhová bemehet, elnézést kér, és bemehet a látássérült ember a kutyájával.

Azt mondta, hogy több mint 80 ezer súlyosan látássérült ember él az országban, és néhány száz embernek van vakvezető kutyája. Miért nincs több kutya?

Nagyon nagy felelősség a vakvezető kutya tartása. Naponta csak egyszer lehet etetni, éppen azért, hogy részt tudjon venni a közlekedésben – ne legyen rosszul a buszon, villamoson, vonaton. A kutyával minden nap úgy kell elindulni, hogy előtte le kell tisztítani, meg kell fésülni, hogy az emberek elfogadják.

Olyan biztonsággal viszi a kutya, hogy a látássérült ember sokszor észre sem veszi, hogy veszélyes dolgokat kerül ki. A kutya nagyon ügyesen választja ki a legbiztonságosabb utat – a legveszélyesebb területen is. Több vezényszót is tud: ismeri a zebrát, a jobbra-balra utasítást és azt is, hogy „ajtóhoz". Ha a vak embert a zebrához vezeti a kutya, keresztbe áll az ember előtt, hogy addig ne tudjon tovább menni. Szóval, a vakvezető kutya nagyon sokat segít a látássérült embernek. Az viszont biztos, hogy nagyon felelős dolog a kutya tartása, és bár kapunk támogatást, így is kell költeni kullancsirtóra, oltásokra, egészségügyi ellátásra, és tápra. Nem mindenki tudja ezt kifizetni.

Sok ember segít, vagy szeretne segíteni a látássérült embereknek. Mi a tapasztalata? Jól vagy rosszul segítenek?

Érzékenyítő programokat szoktunk tartani iskolákban, és különböző kiadványokat is terjesztünk, amelyekben azt mutatjuk meg, hogy hogyan kell segíteni a látássérült embereknek. A segítségnek nem szabad tolakodónak lenni. Ha valaki segíteni szeretne, azt szoktuk ajánlani, hogy érintse meg a vak ember karját, és úgy ajánlja fel a segítségét. Így látássérült ember pontosan tudja, hogy neki szeretne valaki segíteni. Azt is sokan elfelejtik, hogy ha köszönnek a vak embernek, mindig mondják a nevét is. „Szervusz Sanyi" – például. Ha csak úgy köszönnek, hogy „szervusz", akkor a látássérült nem biztos, hogy tudja, hogy neki köszöntek. A kísérésnek is vannak szabályai. Az emberek közül sokan azt gondolják, hogy

az a jó, ha megfogják a vak embert, tolják maguk előtt és úgy figyelik, hogy jól lép-e. Ez nem helyes. A látássérült ember megfogja a kísérő könyökét, és fél lépéssel mögötte megy

– így lehet a leghatékonyabban segíteni. Ha ugyanis a kísérő lelép egy járdaszegélyről, vagy kikerül egy akadályt, a látássérült azonnal érzékeli ezt, és követi a kísérő mozdulatait. Ha a kísérő maga mögé szorítja a vak embert, tudat alatt jelzi, hogy egy szűkebb helyen kell menni, ahol egymás mellett nem fér el két ember.

A segítségnek nem szabad tolakodónak lennie Fotó: Talán Csaba

Milyen sztereotípiák ellen küzdenek?

Ó, hát sok ilyen létezik. Nagyon sokan azt hiszik például, hogy a vak ember jobban hall és jobban zenél. Ez nem igaz. A látássérült csupán jobban használja a fülét. Attól még nem élesebb a hallása, hiszen ugyanolyan füllel és adottságokkal születik, mint a társai, csak mivel nincs látása, arra kényszerül, hogy hegyezi a fülét mindenre. A hallására támaszkodik. Mindig, amikor a vakokról kérdeznek, azt szoktam mondani: ne abból induljon ki az ember, hogy valaki vak. Hanem abból, hogy ember. Az, hogy vak, az másodlagos. Először az embert kell megismerni. Jó ember? Kedves? Szeret dolgozni? Vagy éppen ellenkezőleg? Egy szörnyeteg és lusta? Ugyanúgy kell hozzáállni a vak emberhez is, mint a látókhoz. Azt is nehéz elmagyarázni, hogy a vak ember nem tudja értelmezni a színeket.

Ha nekem valaki azt mondja, hogy milyen szép sárga az a napraforgóültetvény, nem tudom elképzelni.

Mert nincs élményem. Tudom, hogy léteznek színek, és a sárga egy világosabb árnyalat, de nem tudom, hogy az milyen. Nem tudom, hogy ez mit jelent. Hallom, amikor a látó emberek azt mondják, hogy milyen csodálatos volt az a pillangó, micsoda színekben pompázott a szárnya, de nekem ez nem jelent élményt. Ez olyan, mintha a siket embernek azt mondanánk, hogy „hallottad ezt a cisz-mollt, ahogy átment Á-dúrba, és amikor beléptek a vonósok, micsoda hangzása volt, pláne, amikor a harsona is megszólalt. Ezt ők nem tudják. Mint ahogy mi színeket nem tudjuk elképzelni.