Baltával támadt alvó nővérére

balta
A bizonyítékként lefoglalt balta:a csapás akár életveszélyes is lehetett volna
Vágólapra másolva!
Éjjel lopakodott át a támadó, csak a szerencsének köszönhető, hogy nővére életben maradt a nagy erejű baltacsapás után.
Vágólapra másolva!

Alvó testvérére támadt egy férfi a Hajdú- Bihar megyei Komádiban, és kevésen múlt, hogy nem végzett áldozatával: a vérontás még január 12-én történt, ám a rendőrség csak a napokban zárta le az ügyben folytatott nyomozást.

Adataik szerint a 44 éves férfi éjjel kettő óra előtt lopakodott át nővére szobájába, és egy baltával egyszer fejbevágta az ágyában pihenő asszonyt.

A bizonyítékként lefoglalt balta:a csapás akár életveszélyes is lehetett volna Forrás: Police.hu

Testvére csak könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de a kirendelt igazságügyi szakértő szerint

a csapás akár életveszélyes sebet is okozhatott volna.

Sötét gondolat vezette

Mint megtudtuk, támadó kihallgatása során csak annyit mondott, hogy álmatlanul forgolódott, aztán

ami miatt tennie kellett valamit. A férfit most életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják, a nyomozást lezáró berettyóújfalusi kapitányság pedig vádemelési javaslatot tett az illetékes ügyészségnek.

Hogy az eljárás eljuthatott ebbe szakaszba, arra utal, hogy a gyanúsítottat legalább részlegesen beszámíthatónak tartották a nyomozók.