Oktatási megállapodás Debrecenben a British Telecommal

Debrecen, BT
Vágólapra másolva!
Háromoldalú együttműködési megállapodást kötött egymással a debreceni Egyetem, a British Telecom és Debrecen önkormányzata a brit nagykövet jelenlétében. 
Vágólapra másolva!

Iain Lindsay brit nagykövet jelenlétében Papp László, Debrecen polgármestere, Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, valamint Szabó Zoltán, a BT (British Telecom) ügyvezető igazgatója írta alá azt a háromoldalú megállapodást, amelyben a felek vállalást tesznek a végzés előtt álló egyetemisták munkavállalói lehetőségeinek elősegítésére.

A gazdaság jövője a fiatalokon múlik

A hazai SSC szektor harmadik legnagyobb munkaadója, a BT már eddig is több programban működött együtt az egyetemmel. "A magyar gazdaság és cégünk jövője is a fiatalokon múlik, ezért felelősségünk befektetni a képzésükbe. A Debrecenben elindított program minden szereplőnek érdeke:

- mondta a BT ügyvezető igazgatója. Szabó Zoltán hozzátette: "olyan karriert, amiért érdemes itthon maradni, vagy akár Londonból is megéri hazajönni".

Az együttműködő felek és a brit nagykövet (balra) az aláírás után Forrás: Origo

A megállapodás alapján a BT három pilléren nyugvó támogatást biztosít az egyetem és annak hallgatói valamint helyi középiskolák számára. A legnagyobb hangsúly az oktatáson, a munkaerőpiacon való hatékony elhelyezkedés elősegítésén van. A vállalat által a középiskolákban már sikeresen működtetett Üzleti Készségfejlesztő Tréningjét elérhetővé teszi az egyetemistáknak is.

A sikeres karrierépítésben segítenek

A BT munkatársai olyan képességek fejlesztését biztosítják, amelyek nélkülözhetetlenek a sikeres karrierépítésben.

A programban olyan, máshol nem elsajátítható tantárgyak szerepelnek, mint a karriertervezés, időgazdálkodás, interjútechnikák, professzionális gondolkodásmód, vagy a projektmenedzsment.

Ezeken kívül az üzleti idegennyelv-tudás javítását angol nyelvtanfolyamokkal biztosítja középiskolai és egyetemi diákok számára a cég, melyek október második felében indulnak.

Az együttműködés második pillére a társadalmi felelősségvállalásban, a harmadik pedig a finanszírozási támogatás nyújtásában csúcsosodik ki.

A BT a Debreceni Egyetem Atlétikai Club (DEAC) labdarúgó csapatát is támogatja Forrás: Origo

A vállalat hálózati eszközöket adományoz középiskolák és az egyetem részére, oktatási, képzési célból. Ennek első részét az aláíráskor át is adta a cégvezetés. A BT a Debreceni Egyetem Atlétikai Club (DEAC) labdarúgó csapatát is támogatja.

így komoly mérföldkő a megállapodás" - mondta Papp László polgármester. Szilvássy Zoltán rektor pedig arról beszélt, hogy az egyetem vállalati kapcsolatrendszere az elmúlt években strukturálttá vált, melyben az intézmény profilja szempontjából klasszikus egészségipari szektorok mellett további stratégiai iránnyá vált a műszaki-informatikai terület is.

Az egyik fő ok, amiért a külföldi cégek Magyarországot választják helyszínül, az a jól képzett több nyelvet beszélő munkaerő. Azért, hogy biztosítani tudjuk a külföldi cégek által elvárt versenyképes tudást, fontos, hogy az oktatásba is befektessünk" - méltatta a megállapodást Iain Lindsay nagykövet.