Van, amivel már elégedett Andy Vajna, de olyan is, amivel nem

Andy Vajna Pappa Pia forgatás
Pappa Pia forgatás
Vágólapra másolva!
Nem kell neki senkit győzködnie, egyszerűen csak jól kell végeznie a munkáját, ezt mondja Andy Vajna. Már gyerekkorában érdekelte a színház, később pedig - gyerekként, de már az Egyesült Államokban - gyakorlatilag egyértelmű lett, hogy a filmiparban fog dolgozni. A magyar filmmel kapcsolatban van, amivel már elégedett, de még mindig nem látja minden anyagon, hogy valakinek valamit el akar mondani a készítő, pedig ez lenne a cél. Fontosnak tartja, hogy sikeres legyen a TV2 és a hozzá tartozó kábelcsatornák. A nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a TV2 tulajdonosa a 888.hu-nak adott interjút.
Vágólapra másolva!

Andy Vajna az interjúban azt mondja, sehol sem tartana, ha azzal foglalkozna, hogy mi a véleménye róla olyan embereknek, akikkel még nem is találkozott. Azt mondja, ő nem politikus, nem kell senkit meggyőznie, csak a munkáját kell végeznie, csak annak az eredménye számít.

Arról beszélt, vannak lapok, amelyek negatívan állnak ahhoz, amit csinál, de az utcán gyakran odamennek hozzá gratulálni. Szerinte „az az imidzs, ami én vagyok, az a közönségtől és az emberektől függ, nem pedig a feladattal dolgozó újságíróktól". Azt mondja, vannak nála sokkal sikeresebb emberek, meg kevésbé sikeresek is, ő valahol a közepén lehet ennek a skálának.

Azt állítja, nincs semmi különleges benne, egyszerűen csak szereti a munkáját.

Andy Vajna Fotó: Mudra László - Origo

Már gyerekként érdekelték a színház, diákként még Magyarországon részt vett színházi produkciókban is, ez is kiderül a 888-nak adott interjúból, végül Amerika adta meg a döntő lökést a filmezés irányába.

Az interjúban elmondja azt is Andy Vajna, hogy Rambo a könyvvel ellentétben azért nem halt meg az első film végén, mert már akkor tudták, hogy folytatást akarnak csinálni. Azt mondja, Amerika abban az időben „nagyon furcsa időket élt át" a vietnami háború miatt, ezt vitték filmre, és ezt mindenki értette.

Elmondta azt is, hogy Stallone először lemondta a szerepet, pedig akkor már Mexikóban volt Vajna helyszíneket keresni. Miután leültek vele beszélgetni és átírhatta a forgatókönyvet, újra belement a forgatásba.

Stallone először nem akarta a Rambót Forrás: AFP

A nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztosként „darázsfészket" vett át, azt mondja, „régen úgy zajlottak itt a dolgok, hogy bejött ide a szakma és kiosztották nekik a pénzt. Mert ez járt nekik, függetlenül attól, hogy tehetségesek-e és jót csinálnak-e."V ajna arról beszél az interjúban, hogy bár „Szabó István és Makk Karcsi fantasztikus filmeket csináltak, de ez nem áll az egész szakmára, nem áll mindenkire". Szerinte a magyar filmesek nem minden esetben találják meg a közönségüket, pedig

fontos, hogy egy filmes meg tudja mondani, ki az, akinek filmet csinálna.

Arra kérdésre, hogy öt év után lát-e változást, azt mondja, ezzel kapcsolatban nem elégedett magával.

Azzal viszont elégedett és sikernek tartja, a rendszer álátható, tisztán kezelhető, az első forinttól az utolsóig ellenőrizni lehet, hogy mire és hogy megy el a pénz.

A Filmalapnál most filmes képzési programot indítottak el, azt mondja, nincs nálunk elég szakember. Minden Magyarországon készülő film befizeti a teljes költségvetése fél százalékát, ebből van rá pénz.

A TV2-ről azt mondja az interjúban Vajna, hogy nagyon rossz állapotban volt, amikor megvette, sok pénzzel tartoztak és egy-egy műsor sikerén kívül siralmas volt a helyzet.

Emellett viszont azt is elmondja, hogy nem az RTL Klub a fontos, hanem hogy a TV2-ből és kábelcsatornáiból sikeres televíziót csináljanak.

Annak apropóján is kérdezték, hogy közeledik az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója. Azzal kapcsolatban, hogy mikor döntötte el, hogy filmet forgat a forradalomról, azt mondja, akkor, amikor Orbán Viktor először miniszterelnök lett, akit egyébként régebbről ismert már.

A megfelelő karaktereket akkor találta meg, amikor dokumentumfilmeseknek segített, hogy el tudják készíteni a Freedoms Fury nevű filmet. Eközben jött rá, hogy az egyszerű utcai gyerekekről kell filmet csinálnia.