Elfoghatták a Teréz körúti robbantót

Robbanás Király utca
Budapest, 2016. szeptember 25. A Teréz körút 2-4. házszámnál szeptember 24-én éjszaka történt robbantás nyomai 2016. szeptember 25-én, a helyszínelés után. A robbantás célpontjai a rendőrjárőrök voltak. A házi készítésű, repeszképző anyagokkal kombinált robbanószerkezet súlyosan megsebesített két rendőrt. MTI Fotó: Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
Az M1 úgy tudja, hogy elfogták a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját. Ezt azonban egyelőre sem a TEK, sem a Központi Nyomozó Főgyészség nem erősítette meg. Cikkünk folyamatosan frissül.
Vágólapra másolva!

Elfogta a Terrorelhárítási Központ (TEK) a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét - írja a hirado.hu. Korábban a hvg.hu és a 24.hu is erről számolt be, azonban az elfogást egyelőre nem erősítették meg a hatóságok.

Az MTI azt írta, hogy a TEK egyenruhás és civil nyomozói

szerda kora este lezárták a keszthelyi Borbás Vince sétány egy szakaszát.

A Balaton-parti Helikon Hotel és a városi strand közötti szakaszon egy autót vizsgálnak. A területre sem gyalogosokat, sem járműveket nem engednek be.

Az M1 aktuális csatorna a helyszínről arról számolt be, hogy a rendőrök elfogtak egy embert, aki jelenleg is a helyszínen lévő furgonban van.

Több akciójuk is volt

A 24.hu-nak egy olvasója jelezte, hogy az M1-M7 kivezetőn hatalmas TEK-konvojt láttak. Az ügyben az Origo megkereste a Terrorelhárítási Központot, akik csak azt tudták megerősíteni, hogy a nap folyamán több akciójuk volt, de részleteket sem közöltek.

Kerestük a Központi Nyomozó Főgyészséget is, Nagy Andrea szóvivő azt mondta, hogy a nyomozás állásáról, így az elfogásról sem áll módjukban információt adni.

A Teréz körúton szeptember 24-én éjszaka történt robbantás nyomai másnap, a helyszínelés után. A robbantás célpontjai a rendőrjárőrök voltak Forrás: MTI/Lakatos Péter

A mozgása is megváltozott

Szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél,

két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen.

A Központi Nyomozó Főügyészség előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folytat eljárást.

Mint arról az Origo is beszámolt, profi diverzáns is lehet a Teréz körúton 19 napja két rendőrt felrobbantó férfi. A merénylet utáni hosszú gyaloglásáról készült felvételeken nemcsak az látszik, hogy átöltözött, de a mozgása is megváltozott. Eddig egy olyan kép sincs, ahol a kamerába nézne.

Egy fegyverkereskedő állítja, felismerte a férfit

A Teréz körúti robbantót volt rendőrök között is keresik: a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai sorra keresik fel azokat a volt zsarukat, akiknek fegyelmi vagy más konfliktus miatt szűnt meg a munkaviszonya.

A Privátkopó ma arról írt, jelentkezett náluk egy volt fegyverkereskedő, aki felismerte a közzé adott videókról a merénylőt, Az informátor szerint a robbantó egy szerb származású, magyarul jól beszélő „rendőrségközelinek" számító férfi volt.