A Jobbik szerint nem volt botrány a rendezvényükön

Vágólapra másolva!
Egy 20-30 fős csoportot el kellett különíteniük a rendőröknek a Jobbik 1956-os megemlékezésén. Vona Gábor, a Jobbik elnöke a rendezvényen azt mondta, az ország függetlensége és szabadsága nem lehet alku tárgya, nem eladó.
Vágólapra másolva!

Az ország függetlensége és szabadsága nem lehet alku tárgya, nem eladó, ezt mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt budapesti, Corvin közi megemlékezésén vasárnap. Az ellenzéki politikus méltatta a szabadságért és függetlenségért hozott, 60 évvel ezelőtti áldozatvállalást, ugyanakkor azt mondta, ha igazán megbecsülték volna 1956 hőseit, akkor nyilvánosak lennének az ügynöklisták. Szavai szerint a titkosítás feloldása pártjára vár, mert az összes eddigi kormány érintett.

A Jobbik elnöke beszédében a 2006-os eseményekkel összefüggő igazságszolgáltatást is sürgette, kifejtve: akik a "rendőri terrort vezették", nyugodtan élnek, akik felkeltek a Gyurcsány-kormány ellen, vádlottak. Mint mondta, vagy mindkét tábornak tisztességes bírósági eljárás jár, vagy mindkettőnek amnesztia. Szerinte az, hogy csak az egyik oldalt üldözik, az 1956 és 2006 meggyalázása.

Vona Gábor az ünnepségen bejelentette, a Jobbik képviselőcsoportjának minden tagja nyilatkozatot tett arról, hogy csak akkor támogatja az alaptörvény-módosítást, ha az teljes körű, és együtt jár a letelepedési kötvények kivezetésével. "Ha az összes pesti srác még élne és itt lenne, akkor velünk együtt tiltakozna a letelepedési kötvények ellen" - hangoztatta, jelezve: ha a kormánypárt "árulót keres" a kétharmados szavazáshoz, ne a Jobbikban tegye.

Toroczkai László, a Jobbik alelnöke 1956-ot a magyar és az egyetemes történelem egyik legszebb, legfényesebb forradalmának és szabadságharcaként jellemezte.

A rendezvényen Murányi Levente '56-os szabadságharcos, az '56-os Pesti Srácok Intézet igazgatója és Baranyi László színész, '56-os szabadságharcos is személyes hangvételű beszédben elevenítette fel a hatvan éve történteket. A megemlékezés hallgatósága megtöltötte a Corvin közt, sokan pártzászlókkal érkeztek, és jelen voltak az Új Magyar Gárda tagjai is.

Az Origo korábban úgy értesült, hogy botrány volt a megemlékezésen. A Jobbik ezt később cáfolta. Azt írták, hogy megjelent a Corvin közben az ünnepség elején – így fogalmaztak – egy 20-30 fős roma csoport, akiket a rendőrség a téren a Jobbik közleménye szerint „elszeparált”. A Jobbik szerint ezután a csoport magától elment. A rendőrség az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy rendőri intézkedés nem történt.