Rendőrgyilkosság Bőnyben

2016.10.26. 09:48

Házkutatást akartak tartani a rendőrök, amikor rájuk lőttek, egyikük a fején sérült meg, az Origo rendőrségi forrásból megtudta, hogy a helyszínen meghalt. Úgy tudjuk, hogy a nyilasmozgalmakat szervező Győrkös István, a Magyar Nemzeti Arcvonal alapítója és vezetője a gyanúsított, de ezt hivatalosan nem erősítették meg. Őt tűzharcban elfogták, haslövést kapott, a győri kórházban megműtötték.

Az Origo értesülése szerint a nyilasnézeteiről ismert Győrkös István, a Magyar Nemzeti Arcvonal alapítója és vezetője lövöldözött reggel a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben. Egy rendőr meghalt, fejlövést kapott. Az M1 úgy tudta, hogy egy másik rendőr is megsérült a lövöldözésben, de erről a délutáni sajtótájékoztatón nem beszéltek. A településre vezető utakat lezárták, a helyszínen voltak a terrorelhárítók is.

A 76 éves férfit tűzharcban elfogták, gyomorlövést kapott. A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos igazgatója, Oláh Attila később arról számolt be, hogy hasi lövéssel szállították a férfit a kórházba, megműtötték. Semmilyen létfontosságú szervet nem ért a lövedék, így idős kora ellenére jelentősen megnőttek a férfi túlélési esélyei. 

 A Magyar Nemzeti Arcvonal egyébként rendszeresen tart rendezvényeket Bőnyben. 

A feltételezett elkövetőről úgy tudni, néhány éve elvesztette a fiát, a tragédia után teljesen bezárkózott. Győrkös Istvánnak három évvel ezelőtt valóban meghalt a 45 éves fia. A bőnyi férfi a feleségével élt abban az egykori tanítói házban, ahová Győrből költöztek ki korábban. Muraközi László polgármester a Kisalföld.hu-nak elmondta: ritkán lehetett látni őket a faluban, akkor is csak autóban ülve.

A rendőrök közül többen golyóálló mellényt viselnek, és mesterlövészek is készültségben vannak BőnybenForrás: kisalfold.hu - Mészáros Mátyás

A Központi Nyomozó Főügyészség vette át az ügyet, mivel a halálos áldozat rendőr. A rendőrök és a terrorelhárítók mellett tűzszerészek és egy pszichológus is a helyszínen járt. Utóbbi egy fiatal rendőrnőhöz érkezett, a megyei rendőri vezérkar is őt hallgatta meg a történtekről, vélhetően közel állt az elhunyt rendőrhöz.  

Rendőri készültség Bőny főutcájában, a Szabadság útonForrás: MTI/Krizsán Csaba

Az M1 helyszíni tudósítója úgy értesült, hogy a vélt támadónak többször volt összetűzése a helyi vadásztársasággal. Az ügyészség, a rendőrség és a TEK délutáni közös sajtótájékoztatóján megerősítették a Kisalföld korábbi információit, hogy a bőnyi férfi még azelőtt kilőtt a rendőrökre, hogy azok beléptek a házba. A hatóságok annyit közöltek, hogy egy folyamatban lévő nyomozás részeként akartak házkutatást tartani a házban, sajtóhírek szerint illegálisan tartott fegyvereket kerestek. Amikor be akartak menni az épületbe az idős férfi géppisztolyból 5-6 lövést adott le rájuk. Ekkor érte az egyik rendőrt a végzetes lövés. 

A rendőrök viszonozták a tüzet, vélhetően ekkor sérült meg a hasán a lövöldöző idős férfi. Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója erről a későbbi sajtótájékoztatón úgy számolt be, hogy nyolc óra után néhány perccel érkezett a TEK központi ügyeletére bejelentés sérült rendőrökről és tűzharcról.  A TEK győri egysége fél kilenc után nem sokkal érkezett a bőnyi címre.

A rendőrökre támadó férfit egy lövés érte a testén. A TEK sürgősségi orvosai stabilizálták az állapotát, majd átadták a mentőknek.

A Kisalföld alábbi videóján az látható, ahogy megérkezett a TEK a településre. 

A rendőrök még dél körül is helyszíneltek a lövöldöző házában - a Google alábbi fotóján látható kúriaszerű épületben -, ahol a Kisalföld tudósítója szerint a családtagok is otthon voltak.

A lap úgy tudja, hogy Bőny-Szőlőhegyen, a család birtokában lévő több ingatlanban is házkutatást tartottak. 

Szolgálatteljesítés közben ért halálos lövés egy rendőrt BőnybenForrás: MTI/Krizsán Csaba

Sok rendőrt látott Bőnyben az Origo tudósítója, megrendült arcokat nem. A kisboltban sokan arról beszéltek, nem értik, hogy lehetett Győrkösnél éles lőszer, mert rengeteg házkutatás volt nála az utóbbi időben.  Az egyik fia meghalt, de két másik él, egyikük fegyverműves – tudta meg tudósítónk.

Valaki arról beszélt, hogy hajnalban volt lövöldözés, és ezért mentek ki a rendőrök reggel Győrkös házához. Többen azt kérdezték, ha házkutatás volt, hogyan juthattak be közvetlenül Győrköshöz, mivel kétméteres kerítése van, és azt az akadályt valahogyan le kellett küzdeniük a rendőröknek. Győrköst nagyon zárkózott emberként jellemezték, nem kereste a kapcsolatot senkivel. 

A kriminálpszichológus szerint dicsőségként élhette meg
Végh József kriminálpszichológus, egykori túsztárgyaló az Origónak arról beszélt, hogy ha valóban Győrkös Istvánról van szó, akkor elképzelhető, hogy felkészült a halálra, amikor konfliktusba került a rendőrökkel. Egyfajta dicsőségként élhette meg, hogy a terrorlehárítókat küldték rá – tette hozzá. Győrkösre jellemző volt, hogy a radikális hazaszeretet és a fegyverek imádata egyformán jellemzik, és ebből adódott, hogy élesben is összekapcsolja a kettőt. Végh szerint valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetője egyfajta demonstrációnak is szánta ezt az akciót a hívei felé. Úgy látja, Győrkös provokálhatta a tűzharcot, mert valószínűleg egy családi konfliktushoz hívták ki a hatóságokat. A szakértő szerint elképzelhető, hogy a mostani eset után a rendőrség fokozottabban ellenőrzi majd a paramilitáris csoportokat.

Az országos rendőrfőkapitány a győri sajtótájékoztatón elmondta, hogy a bőnyi lövöldözés halálos áldozata, Pálvölgyi Péter 46 éves volt, huszonöt éve szolgált a rendőrség kötelékében, kiváló embert, kitűnő kollégát ismertek meg benne. Hősi halottá nyilvánítottak, és alezredessé léptettek elő. Papp Károly országos rendőrfőkapitány Pintér Sándor belügyminiszter és a rendőrség nevében részvétet nyilvánított a családtagoknak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK