Zsebben landoltak a munkahelyteremtésre kért százmilliók

Vágólapra másolva!
Munkahelyteremtő forrásra pályáztak, de a kért 180 millió egy magánbankszámlán landolt. A somogyi csalási ügy utolsó bujkáló vádlottját szerdán fogták el – ő egy másik ügyben is tízmilliókat sikkaszthatott.
Vágólapra másolva!

Többéves rejtőzködés után a Liszt Ferenc nemzetközi reptéren fogták el egy somogyi csaló társaság utolsó tagját.

A zsebüket bővítették

A négy vádlott közösen működtetett egy Somogy megyei székhelyű céget. A vád szerint 2012-ben munkahelybővítési támogatásra pályáztak, és a megyei kormányhivatalon keresztül – hamis papírokkal trükközve – hozzá is jutottak az igényelt 180 millió forinthoz.

Új munkahelyeket viszont eszükben sem volt kialakítani,

a pénzt az egyik ügyvezető a saját bankszámlájára utalta át.

Menekülni próbált

A társaság két tagját már elítélték a csalás miatt, jogerős börtönbüntetésüket töltik. A harmadik résztvevőt 2015 decemberében fogták el, a negyedik gyanúsítottat pedig most, a reptéren buktatták le. A helyszín valószínűsíti, hogy

a körözött csaló menekülni próbált az országból.

Az utoljára elfogott férfit más ügyben is gyanúsítják, egy 50 milliós adócsalás miatt is nyomoznak ellene. A Somogy Megyei Főügyészség kérésére a kaposvári bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.