Szerb embercsempészek ellen emeltek vádat

Vágólapra másolva!
Tizenkét migránst akart Ausztriába csempészni az a három szerb embercsempész, akiket Baján fogtak el a rendőrök. Előzetes letartóztatásba kerültek, az ügyészség pedig börtönbüntetés kiszabását és kiutasításukat kérte a bíróságtól.
Vágólapra másolva!

Vádat emelt a Bajai Járási Ügyészség embercsempészés miatt három szerb férfi ellen, akik

tizenkét migránst akartak Ausztriába csempészni, miközben tudták, hogy azok illegálisan lépték át a szerb-magyar határt

- közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A három vádlott egy személyautóval és egy kisbusszal 2016. május 4-én este a tompai határátkelőn érkezett Magyarországra. Másnap

hajnalban indultak útnak Ausztria felé kisbuszukban nyolc szír és négy srí lankai migránssal, de Baján mindannyiukat megállították és elfogták a rendőrök.

A legfiatalabb vádlott 500 eurót kapott volna, ha a migránsok Ausztriába érnek, de a lebukás miatt egyik vádlott sem kapta meg az ígért összeget. A vádlottak előzetes letartóztatásba kerültek, az ügyészség pedig megvádolta őket és börtönbüntetés kiszabását, valamint kiutasításukat kérte.