Ripost: Vona Gábor szexleveleit olvasgatják a Jobbikban

kvotareferndum Vona Gábor
Budapest, 2016. október 2. Vona Gábor, a Jobbik elnöke sajtótájékoztatón értékeli a kvótareferendumot az urnazárás után a Képviselői Irodaházban 2016. október 2-án. A népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban írták ki. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Több nővel is volt szerelmi viszonya Vona Gábornak, a Jobbik elnökének, aki egyébként nős, és egy gyereke van. A pártban a Ripost szerint az utóbbi időben egymást követik a különféle szerelmi botrányok.
Vágólapra másolva!

A magát keresztény-nemzetinek meghatározó Jobbikban elsőként magáról a pártelnökről bizonyosodott be, hogy szeretője van. Vona Gábor mindaddig hűséges családapának mondta magát, míg a híres transzvesztita előadóművész, Terry Black nyíltan házasságtörő csalónak nevezte a Jobbik vezetőjét – olvasható a Ripost oldalán.

Vona: A luxustestemet hagyd

Terry Black nyilatkozata után a Vona Gábor belső pártellenzéke által üzemeltetett Bendeguzinfo megszerezte a nős, családos pártelnök és szeretője szexuálisan túlfűtött levelezését. Tanulságos, hogy még a szeretőjéhez intézett leveleket is a jobbikos „Szebb jövőt!" köszöntéssel zárja a politikus.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke több nővel is folytatott bensőséges viszonyt Forrás: MTI/Kovács Tamás

Vona már korábban is közeli kapcsolatba került egy másik jobbikos nővel. 2010-ben a Jobbik hajdúdorogi képviselőjelöltjének és a pártelnöknek a levelezéséből kerültek napvilágra részletek. Ebben többek között a nő azt írta, „nagyon sokat jelent amit írtál, hogy büszke vagy rám! És sokat jelent az, hogy egy ilyen ember gondolja, egy ilyen egyéniség,

itt nem a luxustestedre gondolok,

hanem magára az emberi mivoltodra! Köszönöm!"

Vona Gábor erre így válaszol: „Édes vagy. A luxustestemet hagyd. Ne cikizz. Valóban büszke vagyok Rád, mert érzem, hogy akarod. És én hiszek az akaratban, abban hiszek leginkább. A dolgokat akarni kell. Úgyhogy menni fog neked."

„Félrecsúszó puszi”

A Jobbik első embere a jelek szerint más ismerős nőkkel is folytatott intim levelezést. Egy másik a levelében azon aggódott, hogy a Jobbik elnöke jobban érdeklődik a fiatal, egyetemista lányok iránt, mint iránta, és „kitörli őt emlékezetéből".

Vona így válaszol: „...Holnap találkozunk, és remélem, hogy majd félrecsúszik egy picit a puszink. Én azon leszek. Úgyhogy nyugodj meg,

az irántad táplált vágyam nem csökkent, sőt, egyre csak fokozódik.

Előre félek a holnaptól, ha újra látlak, mert akkor az csak olaj lesz a tűzre. Szebb jövőt! Gábor."

„Ez az én felelősségem, amit vállalok. Ember vagyok, megbuktam, igyekszem tanulni belőle" – így magyarázkodott Vona, miután nyilvánosan beismerte, hogy megcsalta a feleségét.

Volner János is magánéleti botrányba keveredett Fotó: Polyák Attila - Origo

Volner is megcsalta a feleségét

Mint arról korábban beszámoltunk, több korábbi Jobbik-tagról derült ki, hogy pornófilmekben szerepelt, de az utóbbi időben Volner János frakcióvezető is magánéleti botrányba keveredett.

Júniusban a Ripost közölt fotókat arról, hogy a nős, kétgyerekes családapa Volner János egy – akkor még ismeretlen – nővel

hosszan időzött egy Pécel környéki bozótosban.

Volner – bár sem akkor, sem azóta nem tisztázta megváltozott családi állapotát – azzal védekezett, hogy a szóban forgó nővel egy ideje magánéleti kapcsolatban állt.

Később kiderült: Volner szeretője a Jobbik-frakció jogásza. Volner azóta visszament megcsalt feleségéhez, a szerető ugyanis már Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezérének barátnője, aki Vona Gábor jó barátja, és nyíltan vállalja náci eszmeiségét.