Milliókat loptak idős emberektől

Vágólapra másolva!
Többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás miatt emeltek vádat két budapesti nő ellen. Tavaly szeptembertől novemberig több mint hatmillió forint értékben károsítottak meg időseket úgy, hogy megtévesztéssel bejutottak az otthonukba.
Vágólapra másolva!

Fürcht Pál megbízott fővárosi főügyészhelyettes azt mondta, a nők rendszeresen, szervezetten csapták be az áldozataikat, a feladatokat pedig szétosztották egymás között.

- tette hozzá.

Többnyire régi ismeretségre hivatkoztak, de az előfordult, hogy

az orvosuk asszisztensének vagy szociális munkásnak adták ki magukat.

A módszerük egyszerű volt. Autóval hazavitték őket, majd bementek velük a lakásukba, és igyekeztek megtudni, hol tartják értékeiket. Amíg az egyik elterelte a az idősek figyelmét, a másik arany ékszereket és készpénzt lopott el tőlük, de olyan áldozatuk is van,

akinek a vérnyomásmérőjét is elvitték.

A bűncselekmény-sorozatnak nyolc, főként nyolcvanévesnél idősebb sértettje van, akiktől a vádlottak több mint hatmillió forintnyi értéktárgyat és készpénzt loptak el. Vádat emeltek ellenük. Az ügyész börtönben látná a nőket.