Megvertek egy embert egy pékség teraszán

Vágólapra másolva!
Súlyos testi sértés megalapozott gyanújával indított eljárást a Szegedi Rendőrkapitányság egy ruzsai férfi ellen. A nyomozást a rendőrség befejezte és vádemelési javaslattal élt.
Vágólapra másolva!

Egy 31 éves férfi szeptember 4-én 15 óra körül veszett össze egy emberrel egy ruzsai pékség teraszán. Egyik pillanatban arcon ütötte, amitől áldozata nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Rövid időn belül elfogták a rendőrök és gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrség honlapján olvasható információk alapján a férfi beismerő vallomást tett. A Szegedi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, amit a napokban lezárt, és vádemelési javaslattal továbbított az illetékes ügyészségnek.