Papírt adott euró helyett

Vágólapra másolva!
Egy dohánybolt alkalmazottját csapta be egy 44 éves nő.
Vágólapra másolva!

A csaló, egy nő szeptember 14-én kora délután bement egy szentendrei dohányboltban, hogy egy kitalált történetre hivatkozva zárt borítékot adjon át az alkalmazottnak. Azt mondta, hogy az üzlet tulajdonosának hozott eurót. Az alkalmazottól elkért 400 ezer forintot, majd elsétált - olvasható a Police.hu-n.

Csak ezután derült ki, hogy a borítékban nem bankjegyek, hanem papírdarabok voltak. A nőt a fővárosi rendőrök – más bűncselekmény miatt - november 4-én délután fogták el. Ekkor derült ki, hogy a közel két hónappal korábbi csalást is ő követte el. A 44 éves nőt a szentendrei nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és kérték az előzetes letartóztatását.