Kolbászba rejtve is csempésztek már a börtönbe telefont

2016.11.09. 19:28

Az Origónak nyilatkozott elsőként a büntetés-végrehajtás új országos vezetője. Tóth Tamás két évig volt az előző parancsnok helyettese, korábban pedig húsz évig a rendőrségnél dolgozott, ahol budapesti rendőrparancsnok is volt. Azt mondja, nem tervez éles váltást a börtönökben, azt azonban szeretné, ha minden rab dolgozna.

Néhány napja nevezték ki, az előző parancsnok nyugdíjba ment. Az, hogy elődjét nem menesztették, mennyiben segíti a munkáját?

Két évig a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának helyettese voltam – előtte több mint húsz évet töltöttem a rendőrségnél. Már maga az, hogy átkerültem a rendőrségtől a büntetés-végrehajtáshoz, nagy váltás volt. Teljesen más a két szervezet, a két év arra volt jó, hogy átlássam a különböző folyamatokat. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan időszakban kerültem a büntetés-végrehajtáshoz, és most olyan időszakban lettem országos parancsnok, amikor rendszerszintű változásokon dolgozhatunk. Az utóbbi két évben, az országos parancsnok helyetteseként részt vehettem azoknak az új feladatoknak, terveknek a kidolgozásában, amelyek meghatározzák a büntetés-végrehajtás következő évtizedeit. A munka – legyen szó az élet bármely területéről – csak akkor hatékony igazán, ha csapatban zajlik. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a szoros és sikeres együttműködés. Szervezeten belül és azon kívül egyaránt. Ezen együttműködések fenntartására és újak kialakítására is nagy figyelmet fordítok majd. De a hitelességet és a vezetői személyes példamutatást is fontosnak tartom, ahogyan azt is, hogy tudatosítsam az állománnyal, hogy mindenki egyformán fontos a szervezet életében, és céljaink elérése érdekében mindenkinek a munkájára szükség van. Így a már megkezdett úton, a korábbi értékekkel felvértezve, de folyamatosan fejlődve haladunk tovább. A beiktatásomon azt mondtam, hogy könnyű és nehéz az új feladat egyaránt.

Könnyű, mert a szervezet egyébként stabil, jól működik, ez nem jelenthet gondot.

De éppen ezért nehéz is, mert adja magát a kérdés, hogy akkor mit lehet még fejleszteni. De hála istennek, feladat van, unatkozni nem fogok.

Dr. Tóth Tamás bv.-vezérőrnagy, bv.-tanácsos, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokaForrás: Szabó Gábor - Origo

Melyek azok területek, amelyeken nem akar változtatni, és melyek azok, amelyeken éles váltást tervez?

Éles váltásra sehol nem gondolok, a finomhangolásokon dolgozom, amelyek hatékonyabbá tehetik a bv. munkáját. A büntetés-végrehajtás komoly tradíciókkal és szervezeti kultúrával rendelkező „cég”, természetesen ezen hagyományok mentén képzelem el a megújulást. Vezetőként elvárom a lendületet és a folyamatos innovációt. Hasznosnak tartom a jó példák átvételét, legyen szó külföldi bv. szervezetről, hazai társszerv gyakorlatáról, vagy akár a versenyszférában dolgozó cég tapasztalatairól. A szervezet ismertségéért fogok dolgozni. Fontosnak tartom a nyitottságot, a 21. századi módszerek és metódusok alkalmazását, mind a vezetői, mind a végrehajtói szinten. Az igazságszolgáltatási rendszer egyik elemeként a bv. is hozzájárul a közrend és a jogbiztonság fenntartásához. Sőt, meggyőződésem, hogy jelentős bűnmegelőzési szerepet is betöltünk, bár nem ez az első, ami a börtönrendszerről beugrik az embereknek. Pedig mi adhatunk olyan eszközt a bűnelkövetők kezébe, amivel – ha akarnak – meg tudják változtatni addigi attitűdjüket, ezt pedig szeretnénk minél inkább bemutatni a társadalomnak.

Az emberek előítéletesek a szabadult rabokkal. Ön beszél a rabok integrációs folyamatáról, de hogyan lehet ezt a gyakorlatba átültetni?

Az emberekben a fogvatartottakkal szemben a szabadulásuk után is van egy erőteljes előítélet, miközben annak, aki szabadul, dolgoznia kellene, el kellene, hogy tudja tartani a családját. Nem egyszerű börtönből szabadultként elhelyezkedni, ezért valljuk munkatársaimmal, hogy egy szakmai végzettséggel és a bv.-intézetben megszerzett munkatapasztalattal könnyebbé válhat ez az út. A fogvatartottak munkavállalása ugyanis a reintegráció rendkívül fontos eszköze, amely rendszeres életvitelhez szoktat, elősegíti az önbecsülés és a felelősségérzet növekedését, lehetővé teszi a tartási költségekhez való hozzájárulást, a hozzátartozók támogatását és a tartalékolást a szabadulásra. Fontos, hogy szervezzünk jóvátételi programokat, például amikor a rabok kimennek, játszóteret újítanak fel, vagy temetőket gondoznak, tehát olyan dolgokat csinálnak, amivel a közösség értékeihez hozzá tudnak tenni. A társadalom célja is az kell legyen, hogy ezek az emberek integrálódjanak, hiszen, ha újra bűnöznek, akkor nem oldottunk meg semmit. A reintegrációs stratégiánk egyik legfontosabb eleme a munkakultúra elsajátítása. Munka pedig van bőven: jelenleg több mint 11000 fogvatartott foglalkoztatását tudjuk megoldani, ők vagy munkát végeznek, vagy tanulnak.

Olyan hiányszakmákban nyújtunk képzéseket, amelyekben a szabadultak később el tudnak majd helyezkedni. A szakmák kiválasztásánál az elsődleges szempont az, hogy illeszkedjenek az adott térség munkaerő-felvevő piacához, ezzel is segítve, hogy a fogvatartottak szabadulásuk után a megszerzett tudással, szakképesítéssel felkészülten és minél nagyobb eséllyel kapcsolódjanak be a munka világába. Sőt a büntetés-végrehajtási intézetek mellett működő gazdasági társaságoknál az elítéltek gyakorlatot is szerezhetnek az adott szakmaképzés keretein belül. Eredményeink – ami a fogvatartottak foglalkoztatását jelenti – Európa élvonalába tartoznak.

Forrás: Szabó Gábor - Origo

A rendészeti államtitkár néhány napja azt mondta, a rabok 87 százaléka dolgozik. Mit gondol, a következő években lehet ezt növelni?

A közeljövő egyik legfontosabb célkitűzése, hogy ez a szám elérje a 100 százalékot, vagyis elérjük a teljes foglalkoztatást. Ez jó eséllyel három éven belül megvalósulhat. A társadalom jogos elvárása, hogy a fogvatartottak dolgozzanak. Ez természetesen számunkra is az egyik kiemelt feladat. A mai napon a foglalkoztatási arány elérte a 92%-ot, úgyhogy jó úton haladunk.

Mit lehet tenni azzal, aki azt mondja, hogy ő nem akar dolgozni?

A büntetés-végrehajtási törvény előírja a kötelező munkavégzést a munkaképes, jogerősen elítéltek részére, ezért az, hogy akar-e dolgozni, vagy sem, ma már nem a fogvatartott döntése. Abban pedig a büntetés-végrehajtás mindent megtesz, hogy a képességeihez, beállítottságához, kompetenciáihoz mérten a legmegfelelőbb munkát kapja. A fogvatartottak is inkább lehetőséget látnak a munkában arra, hogy hasznosan töltsék a szabadságvesztésüket, arra, hogy saját keresetük legyen, és arra is, hogy támogathassák a családjukat a falakon belülről, vagy legalább kevesebb terhet rójanak rájuk.

A túlzsúfoltság jelenleg nagyjából valamivel több mint 30 százalékos a magyarországi börtönökben, miközben kilenc új börtön épül. Ha ezeket átadják, megoldódnak a problémák?

A zsúfoltság a büntetés-végrehajtás évtizedes problémája, néhány éve még ennél is magasabb volt a telítettség. Az elmúlt két évben 1600 férőhelyet adtunk át. Vélhetően a kilenc új börtönnel elérjük, hogy 100 százalékos legyen a telítettség. Néhány éven belül a túlzsúfoltság kérdése rendeződhet.

Ha már a büntetőpolitikát említi, azt lehet látni, hogy az esetek jelentős részében a bíróság azonnal elrendeli az előzetes letartóztatást, még a – mondjuk így – kisebb ügyekben is. Ez mennyire nehezíti meg az önök munkáját?

A szigorodó büntetőpolitika a börtönök telítettségének emelkedésében is megmutatkozott. A büntetés-végrehajtásnak befogadási kötelezettsége van, a bíróságok döntése, hogy házi őrizetbe vagy előzetes letartóztatásba helyezik-e a gyanúsítottakat.

Amennyiben az előzetes letartóztatás mellett döntenek, úgy az illetőt kötelesek vagyunk elhelyezni. Európában nagyon sok helyen okoz gondot a túlzsúfoltság. Magyarországon a jogszabályi változások, a reintegrációs őrizet bevezetése lehetőséget ad arra, hogy a fogvatartottak egy része a szabadságvesztés büntetése végét otthonában töltse, távfelügyeleti eszközzel.

Forrás: Szabó Gábor - Origo

Azokban a börtönökben, amiket az elmúlt években adtak át, két- és négyszemélyes zárkák vannak, a wc külön van. Az a cél, hogy ilyen intézmények épüljenek?

Igen. Az új börtönök a nemzetközi ajánlásoknak és a magyar jogszabályoknak megfelelően épülnek.

Nem tartanak attól, hogy az emberek egy része azt mondja majd, hogy túl jó körülményeket teremtenek a raboknak?

Feladatunk, hogy megértessük a társadalommal, hogy az elítélteket segíteni kell, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba, lehetőséget adjunk, hogy kitörjenek abból a közegből, ahonnan jöttek. A zárkák alapfelszereltsége mindegyik bv.-intézetben azonos, az új börtönök elkészültével pedig – a túlzsúfoltság megszűnésével – mindenhol biztosítva lesz a fogvatartottak számára a megfelelő élettér, így számottevő különbség nem lesz az újonnan épített és a már meglévő börtönök elhelyezési körülményei között. 

Nem az a célunk, hogy a rabok plazmatévén nézzék a filmeket, hanem kiemelt feladat például a wc-k leválasztása a zárkáktól.

Ezt a legtöbb helyen már sikerült megoldani, de nem mindenhol, úgyhogy van még munkánk bőven.

Hasonló okok miatt rengeteg pert indítottak rabok, sokan már meg is nyerték ezeket. Hogy állnak ezen a területen?

Vannak most is perek, illetve azok most föl vannak függesztve addig, amíg az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondja, hogy elfogadja-e a Magyarország által hozott intézkedéseket, vagy sem.

Van néhány dolog, ami úgy tűnik, a börtönélet velejárója. Kezdjük talán a cigarettával való üzleteléssel és az azzal történő fizetéssel. Mit tudnak tenni ez ellen?

Sajnos előfordul, de bízom benne, hogy egyre kevesebb ilyet lehet majd látni és hallani. A büntetés-végrehajtási intézetekben problémát jelentenek a tiltott tárgyak, amelyek a legrafináltabb módokon kerülhetnek be. A fogvatartottak és a hozzátartozóik egyaránt nagyon leleményesek. Nagyon sokat küzdenek a kollégáim, hogy csökkentsék ezeknek az eseteknek a számát. Ugyanilyen problémát jelent – nem csak nálunk, máshol is – a mobiltelefonok kérdése. Változott a szabályozás, most már a fogvatartottak a börtönök által biztosított, speciális mobiltelefonokat használhatnak. A telefonon meghatározott időben, meghatározott ideig, meghatározott számot hívhatnak csak a fogvatartottak. De emellett készülékek bejutnak úgy, hogy kijátsszák a szabályokat, a lehető legkreatívabb módokon is akár. Érkezett már a börtönbe kolbászba töltve is telefon. Nagyon sok trükkel próbálkoznak. A tiltott tárgyak jelentős részét megtaláljuk még a bejutás előtt, amiket pedig nem, azokat a bejutás utáni ellenőrzések felfedik.

A fizikai erőszak, illetve az úgynevezett csicskáztatás mennyire van jelen a börtönökben?

Ez a jelenség inkább az emberek fejében él, mint a börtönökben. Elvétve néhány eset akad, de évről évre egyre kevesebb számban. A körletfelügyelőkkel és a reintegrációs tisztekkel folyamatosan beszélnek a fogvatartottak, így nagyon kicsi az esélye, hogy ez látens maradhasson, valaki úgyis elmondja. Ha előfordul, akkor az érintetteket azonnal különválasztjuk, illetve megtesszük a megfelelő intézkedéseket a felelősségre vonásra. Ez nem akkora probléma, mint ahogy azt én is hittem, mielőtt a bv.-ben kezdtem el szolgálni.

A fiatalkorúak börtönében a szakemberek szerint több az erőszak. Ezt meg tudja erősíteni?

A fiatalok életkori sajátosságai miatt személyiségük még nem alakult ki teljesen, ezért az ő esetükben hamarabb előfordul, hogy a vélt vagy valós konfliktust fizikai erővel akarják „lerendezni”. Sokkal több türelem kell a kollégák részéről, speciális szaktudásra és felkészültségre van szükség, amellyel a velük foglalkozó munkatársaim maximálisan rendelkeznek.

A szexuális erőszakok száma is magasabb a fiatalkorúak börtönében?

Erre is pont azt tudom mondani, mint az előző kérdésre, hogy már nem jellemző. Egy-egy olyan eset van, amikor a sértett jelzi, hogy bántalmazták. A fiatalkorúak körletein nincs túlzsúfoltság, így az ebből akadó feszültségek nem jellemzőek. A feszültségek oldására a hasznosan töltött idő is megoldás, erre nagyon jó eszköz az oktatás és a különböző kifejezetten nekik szóló programok és lehetőségek szervezése. Ilyen például a leendő vakvezető kutyák képzése, ami nemcsak a majdani gazdáknak, de már most a fogvatartottaknak is rendkívül hasznos, egyúttal megtanulhatják a gondoskodást, törődést is.

Hogyan lehet kezelni egy olyan rabot, akit 20-25 évre, esetleg tényleges életfogytig tartó börtönre ítéltek?

Amikor a szervezethez kerültem, én is ezt gondoltam az egyik legnagyobb kihívásnak, pedig a legkevesebb gond ezen a területen van. Ezek az emberek rövid idő után megértik, hogy mi történt, mi történik velük, és beletörődnek. Idomulnak a szabályokhoz, örülnek annak, ha bármilyen módon a közösségben lehetnek másokkal. A munka, az oktatás és a különböző programok számukra is nyitottak, így számottevő különbség köztük és a rövidebb ítéletet kapott fogvatartottak között nincs.