Tetkóra gyűjtött a béna rabló, 12 évre bevarrhatják

tetoválás tetkó NAV
Tattooist Jeff Hummel tattooes a customer, on January 14, 2012 in Toulouse, southwestern France, as part of the 5th edition of the Tatoo fair. AFP PHOTO/REMY GABALDA
Vágólapra másolva!
Betört és rabolni próbált egy bácsbokodi kamasz, hogy ki tudja fizetni hitelbe készült tetoválásait. A pénz nem jött össze, viszont akár hosszú évekre börtönbe kerülhet.
Vágólapra másolva!

Hitelbe készíttetett több tetoválást is egy 17 éves bácsbokodi fiatal, azzal az ígérettel, hogy hamarosan rendezi tartozását – aztán betöréssel és rablással próbált pénzhez jutni.

Aprót és chipset zsákmányolt

A botcsinálta bűnöző először július 19-én este tört be egy csávolyi kocsmába. Az ablakot betörve jutott be, a nyitott pénztárgépből pedig elvitt ötezer forintnyi aprót, zsákmányát pedig egy üveg itallal és egy zacskó chipsszel egészítette ki.

Meg sem tudta inni

Ő is érezte, hogy ez így kevés lesz, mert 20-án már egy bácsbokodi kocsmánál próbálkozott: a hátsó udvaron, a kocsma raktárába akart bejutni, de az ajtót zárva találta, a mögötte felhalmozott üdítős rekeszek miatt pedig csak résnyire tudta benyomni. Az egyik rekeszből egy kis üveges üdítőt lopott el, amit ott helyben megivott volna – de megszólalt a riasztó, úgyhogy ez sem sikerült neki,

az üveget hátrahagyva elmenekült.

Egyből felismerték

Július 21-én délelőtt kétségbesett lépésre szánta el magát: egy, szemnél kivágott sapkát arcára húzva berontott egy bokodi ABC-be, és a bevételt követelte, miközben késsel hadonászott.

Produkcióját némileg gyengítette, hogy egy lekerekített pengéjű kést mutogatott, ráadásul

az eladó szeme és hangja alapján másodperceken belül felismerte, majd erélyesen kizavarta a boltból.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás kísérletének bűntettével és lopás vétségével vádolja az előzetes letartóztatásba helyezett fiatalt.

Bűn az élet - gondolhatta a bácsbokodi kamasz, mikor rablásból fizette volna ki tetkóit. A kép illusztráció Forrás: AFP/Remy Gabalda

A bűnhalmazat miatt ezért akár 5-től 12 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatna, a fiú büntetlen előéletét azonban valószínűleg enyhítő körülménynek tekinti majd a bíróság.