Másfél milliárdos kártérítés a Honvéd Egészségpénztár károsultjainak

Vágólapra másolva!
Másfél milliárdos kártérítést kapnak a Buda-Cash botrányban mintegy 1,8 milliárd forintnyi ügyfélvagyont elvesztő Honvéd Egészségpénztár rendőr és katona tagjai - így döntött az Országgyűlés honvédelmi bizottsága.
Vágólapra másolva!

Kártérítést kaphatnak a Honvéd Egészségpénztárban ragadt pénzük után a katonák és a rendőrök - jelentette be Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a testület ülése után.

A honvédelmi tárca javaslata szerint a honvédség és a rendőrség saját alkalmazottainak kártérítést fizet - mintegy másfél milliárd forintot.

A kifizetések januárban kezdődhetnek.

Mint arról az Origo beszámolt, a Honvéd Egészségpénztár a Buda-Cash bortányban érintett DRB-csoportnál tartotta ügyfélvagyona jelentős részét. Mintegy 1,8 milliárd forint veszett oda.

A SIM-kártyák szigorítása is téma

A testület a feltöltős SIM-kártyákra vonatkozó szabályozás szigorításáról is tárgyalt. Harangozó Tamás, a testület MSZP-s alelnöke azt mondta: az általuk befogadott módosításokkal megszavaznák a javaslatot, ugyanakkor annak titkosításokat tartalmazó részeit nem tartják elfogadhatónak.

Az MSZP a menekültválság kezeléséről határozati javaslatot is benyújtott, annak tárgysorozatba vételét viszont nem szavazta meg a testület.