Két és fél évet kapott a kalauznőt leköpő és megütő férfi

Vágólapra másolva!
Az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt két napon belül állította bíróság elé azt a férfit, aki leköpött és megütött egy kalauznőt a vonaton. A férfit már el is ítélték.
Vágólapra másolva!

A férfi a Nyugati pályaudvaron szállt felé a Monorra tartó vonatra, de jegyet nem vett. Később a kalauznő, kérte a jegyét, mire a férfi hangosan kiabálni kezdett, mire a kalauznő azt kérte tőle, hogy a következő megállónál szálljon le.

A következő megálló után visszament a kalauznő, hogy megnézze, hogy a férfi valóban leszállt-e. De nem, hogy ezt nem tette meg, újra kiabálni kezdett. Ezután a vonaton utazó szolgálaton
kívüli rendőr rászólt, hogy hagyja abba a hangoskodást.

Erre a férfi nem reagált, sőt arcon köpte és olyan erővel ütötte meg a kalauznőt, hogy az egy utas ölébe esett.

A rendőr és két férfi fékezte meg a férfit, akit Monoron átadtak a rendőröknek.

Az ügyészség két napon alatt bíróság elé állította, ahol 2 év 6 hónapra börtönre ítélték. Az ítélet jogerős.