Megválasztották az Alkotmánybíróság új tagjait

alkotmánybírák alkotmánybíróság Schanda Balázs Sulyok Tamás; Horváth Attila Imre
Budapest, 2016. november 21. Schanda Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alkotmányjogi tanszékének vezetője (b), Horváth Attila jogtörténész (b2) és Marosi Ildikó, a Kúria bírája beszélget az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülése előtt, ahol meghallgatják őket a Parlamentben 2016. november 21-én. Az országgyűlési képviselők november 22-én négy alkotmánybírót választhatnak, továbbá Sulyok Tamást nevezhetik ki a testület elnökének a kormánypártok és az LMP megállapodásának eredményeként. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés megválasztotta az Alkotmánybíróság új elnökét és négy új tagját. A testület így ismét 15 fővel működik tovább. 
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés kedden megválasztotta az Alkotmánybíróság hiányzó négy tagját és elnökét a kormánypártok, valamint az LMP megállapodásának eredményeként.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

A három frakció jelöltjei: Marosi Ildikó, a Kúria bírája, Horváth Attila jogtörténész, Schanda Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alkotmányjogi tanszékének vezetője és Szabó Marcel, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes voltak.

A testület elnökének Sulyok Tamás alkotmánybírót, az AB jelenleg elnöki jogkört gyakorló elnökhelyettesét is megválasztották.

Schanda Balázs, Horváth Attila és Marosi Ildikó Forrás: MTI/Soós Lajos

12 évre választották a tagokat

Az Alkotmánybíróság tizenöt tagját az Országgyűlés választja meg az összes képviselő kétharmadának szavazatával, tizenkét évre. A testület elnökét is a parlament választja az alkotmánybírók közül.

Az AB létszáma tavasszal csökkent 11-re,

az elnöki tisztség pedig jelenleg nem betöltött, jogköreit Sulyok Tamás elnökhelyettes gyakorolja. Sulyok Tamást az Országgyűlés 2014 szeptemberében választotta az Alkotmánybíróság tagjává.

Teljes baloldali össztűz alá került az LMP Forrás: MTI/Illyés Tibor

Össztűz

Mint arról az Origo korábban beszámolt, az ökopárt jelentős baloldali össztűz alá került, mióta kiderült, hogy megállapodtak a Fidesz-KDNP-vel a nevekről. Schiffer András szerint Magyarország érdekében szavazzák meg a jelölteket. Gyurcsány pártja viszont árulónak tekinti az LMP-t, ha megszavazzák az alkotmánybírákat. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerint illegitim a választás.