Karácsony előtt elkészülhet az Alstom-bizottság jelentése

forgalomba állt az első Alstom-szerelvény a 2-es metró vonalán, az új szerelvény egy ma használatos, szovjet gyártmányú szerelvény mellett
Vágólapra másolva!
Az Alstom metrókocsik 2006-os közbeszerzését vizsgáló ideiglenes fővárosi bizottság, amely kedden Demszky Gábort hallgatta volna meg, de a volt főpolgármester nem jelent meg a testület ülésén.
Vágólapra másolva!

A bizottság több hónapja folytatja a munkáját, meghallgattak szakértőket, illetve a BKV akkori vezető beosztású embereit. Aba Botond, a BKV volt vezérigazgatójának és az egyik döntőbizottság vezetőjének a meghallgatásakor olyan információk hangzottak el, ami mindenképpen indokolttá tette, hogy a testület meghallgassa Demszky Gábort – mondta a bizottság elnöke, Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester.

Levélben hívták meg a volt szabaddemokrata főpolgármestert, akit egyebek között arról kérdeztek volna, hogyan működött a befolyásgyakorlás, amelyről Aba Botond beszélt, egyeztetett-e az Alstommal vagy annak képviselőjével, mint ahogy ez a közbeszerzés kiírásával kapcsolatban felmerült.

A Borbély Lénárd vezette testület szerint a szerződés megkötésével a fővárost és a magyar államot vélhetőleg több milliárdos kár érte.

Mint mondta, a metrótendert a legdrágább ajánlattal nyerték meg, és olyan szerződést kötöttek, amely nem felelt meg a közbeszerzési kiírásnak.

Várhatóan januárban tárgyalhatja majd a bizottsági jelentést a Fővárosi Közgyűlés, amely május 12-ei rendkívüli ülésén döntött arról, hogy az Alstom metrókocsik beszerzése ügyében felmerült korrupciós vádak kivizsgálására ideiglenes vizsgálóbizottságot hoz létre. Ennek feladata a metrókocsik beszerzéseivel kapcsolatos döntéshozási mechanizmusok működésének, a szerződéskötések körülményeinek, a döntések előkészítésében részt vevők felelősségének vizsgálata és erről jelentés készítése.

Több milliárdos kárról beszél az Alstom bizottság vezetője Fotó: Hajdú D. András [origo]

Az előterjesztésben utaltak arra: az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala Alstom-vezetőket vádolt meg azzal, hogy összesen 2,3 millió eurós kenőpénzt adtak vagy beleegyeztek abba, hogy adnak a BKV tisztviselőinek, ügynökeinek. Mindezt azért, hogy befolyásolják a budapesti közlekedési céget az Alstom szerelvényeinek megvásárlása érdekében.