Vágólapra másolva!
Alumíniumtömbök kereskedelmével több mint kétmilliárd forint áfát csalt el egy bűnszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Harminchárom gyanúsítottal szemben javasol vádemelést az ügyészségnek az adóhatóság. 
Vágólapra másolva!

Kovács Dorina, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense azt mondta, a Miskolc környéki gyanúsítottak a csaláshoz létező, de valós tevékenységet nem végző, szlovákiai és magyarországi székhelyű cégeket használtak fel.

A Szlovákiából és Csehországból behozott alumíniumtömböket a cégeik telephelyén raktározták, miközben

az árut papíron "utaztatták",

azaz szlovák és magyar cégeken keresztül átfuttatták, holott az fizikailag sosem volt a birtokukban.

A bűnszervezetet egy házaspár és egy férfi irányította, a beszerzések után több mint

kétmilliárd forint áfát csaltak el.

Költségvetési csalás miatt tizenhét embert gyanúsítottak meg, továbbá a láncolatban használt cégek alapításával és átírásával kapcsolatban

öt ügyvéddel és tizenegy, az ügyben strómanként szereplő ukrán állampolgárral szemben

javasolnak vádemelést közokirat-hamisítás miatt.

Az adóhiány biztosítására magyar és szlovák bankoknál kezelt számlákat, követeléseket és ingatlanokat zároltak, készpénzt, nagy értékű autókat foglaltak le több mint egymilliárd forint értékben.