Áder által visszaküldött törvényeket írtak át

Áder János, Köztársasági elnök
Áder János köztársasági elnök, Origo interjú 2015.
Vágólapra másolva!
A három törvényjavaslatból végül kettőnél figyelembe vették az államfő kifogásait.
Vágólapra másolva!

A szélerőművek építését szigorító villamosenergiáról szóló törvénymódosítást, a házkutatásra lehetőséget adó egészségügyi törvényjavaslatot, valamint az Erzsébet tér állami tulajdonba vételéről szóló jogszabály-módosítást is tárgyalta az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága. Mindhárom előterjesztést Áder János államfő küldte vissza a Háznak megfontolásra.

Áder János köztársasági elnök Fotó: Polyák Attila - Origo

A villamosenergiáról szólóról - amellyel kapcsolatban a köztársasági elnök még októberben azt kifogásolta, hogy az ellehetetleníti a szélerőművek építését - lényegében változtatás nélkül szavaz várhatóan jövő héten a parlament, a bizottság döntése értelmében.

Érdemben változik ugyanakkor az egészségügyi törvénymódosítás, aminél az államfő sérelmezte, hogy az ellenőrző szerv bármely helyszínt átkutathat,

oda önhatalmúlag, a tulajdonos vagy az ott tartózkodók akarata ellenére beléphet, lezárt helyiséget felnyithat. Ezt úgy módosítottak, hogy ilyen lépésekre csak ügyészi jóváhagyás esetén kerülhet sor.

A testület az Erzsébet tér egyes, még fővárosi tulajdonban lévő részeinek állami kézbe adásáról szóló jogszabály-módosításon úgy változtatott, hogy az átadást december 15-éről 31-ére tolta, az erről szóló szerződést pedig egy hónappal elcsúsztatva, jövő január végéig kell megkötniük a feleknek.