Vágólapra másolva!
Vádemelési javaslatot tett a rendőrség a zagyvarékasi emberölés ügyében: egy 14 éves lány és barátja számtalan késszúrással megölték a lány anyját - a gyilkosság után másnap pedig iskolába mentek.
Vágólapra másolva!

Lezárult a nyomozás a zagyvarékasi anyagyilkosság ügyében: mint az Origo is beszámolt róla, január 26-án otthonában holtan találtak egy helyi asszonyt,

a nőt közel 100 késszúrással végezték ki.

A rendőrség az asszony 14 éves lányát és annak 16 éves barátját gyanúsítja az emberöléssel – az eddigi adatok szerint egy 25-én egy családi vita durvult vérontásig, az viszont nem egyértelmű, hogy a fiatalok együtt követték el a gyilkosságot, vagy csak az egyikük tette.

A pár másnap úgy ment iskolába, mintha semmi sem történt volna.

A rendőrök viszont már a holttest felfedezésének napján elfogták őket Szolnokon, jelenleg is előzetes letartóztatásukat töltik.

Egyházi iskola, jó nevű család

A gyilkosság nem csak brutalitása miatt sokkolta a közvéleményt: az anyagyilkos lány közismert és jónevű helyi családból származott, egyházi iskolába járt - apja, 2012-ben bekövetkező haláláig Zagyvarékas alpolgármestere és körzeti orvosa volt.

A haláleset után azonban család zárkózottá vált, az anya pedig kimondottan rossz szemmel nézte kamasz lánya és két évvel idősebb barátja kapcsolatát, ez az elmérgesülő konfliktus vezethetett aztán a mészárlásig.

A nyomozás lezárásával a szolnoki rendőrök vádemelési javaslatot tettek az illetékes főügyészségnek.