Nekiment az autó a háznak, kidőlt a fal

Vágólapra másolva!
Lesodródott az úttestről és egy út menti háznak csapódott egy gépkocsi pénteken Zalabaksán, az épület fala az ütközés következtében kidőlt.
Vágólapra másolva!

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője, Cseresznyés Dániel elmondta: a balesetben az autó vezetője megsérült. Az épületben ketten tartózkodtak, ők nem szenvedtek sérülést.

A mentési munkálatok idejére a Rákóczi út érintett szakaszát félpályán lezárták.

A szóvivő hozzátette: a statikus szakvéleménye alapján döntenek arról, hogy az épület továbbra is lakható marad-e - tette hozzá a szóvivő.