A polgármesterek fizetésemeléséről is dönt a parlament

Orbán Viktor Budapest, 2016. október 17.
Orbán Viktor miniszterelnök (középen, elöl, jobbra) az alaptörvény hetedik módosításának vitáját megnyitó expozéját tartja az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. október 17-én.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Budapest, 2016. október 17. Orbán Viktor miniszterelnök (középen, elöl, jobbra) az alaptörvény hetedik módosításának vitáját megnyitó expozéját tartja az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. október 17-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés várhatóan ma tartja idei utolsó ülésnapját. Három hétfőn beterjesztett előterjesztést is elfogadhatnak kivételes sürgős eljárásban a képviselők, így emelhetik például minden polgármester díjazását is.
Vágólapra másolva!

Az ülésnap 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a településkép védelméről, valamint a közteherviselésről szóló törvények módosításáról szóló javaslatok összevont vitáját folytathatják le kivételes eljárásban.

A tervek szerint idén utoljára ülnek össze Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A Ház utána kizárólag szavazni fog, összesen huszonkét indítványról.

Ekkor fogadhatják el a belügyminiszternek a polgármesterek díjazásának emeléséről szóló javaslatát,

határozhatnak a Kúria, az OBH és az ügyészség tavalyi beszámolóiról, két gyermekvédelmi indítványról, valamint a keresztényüldözés és a közel-keleti, afrikai népirtás elítéléséről és az üldözöttek támogatásáról szóló határozati javaslatról is.