A Design Terminál 2,5 millió forintot adományozott

Design Terminál, Jótékonysági Aukció, adomány, Winkler Nóra
Vágólapra másolva!
Rekordösszeget hozott a Design Terminál Jótékonysági Aukciója. Közel ötven hazai tervező, startupper, fiatal tehetség alkotásait és szolgáltatásait árverezték el. A két és fél millió forint értékű adományt az Ökumenikus Segélyszervezetnek ajánlották fel.
Vágólapra másolva!

Winkler Nóra, az esemény háziasszonya Fotó: Design Terminál

A Design Terminál hatodik alkalommal zárta az évet jótékonysággal. Elárverezték többek között Tomcsányi Dóri, Szőke Gábor Miklós, Cselényi Eszter és a Hello Wood csapat egyedi termékeit is.

Az aukcióból befolyt rekordösszeget az Ökumenikus Segélyszervezetnek adományozták Fotó: Design Terminál

Idén újdonság volt, hogy több szolgáltatásra, mint a BOOKR Kids csapat Mesetabletjére, Stégner-Kunos Niki tortakészítő workshopjára, vagy akár egy CodeBerry programozó tanfolyamra is lehetett licitálni.

A vacsora a Design Terminál értékeiről szólt Fotó: Design Terminál

A hagyományos aukción idén élményvacsorával is kedveskedtek a vendégeknek. A menüsort Góg Angéla tervezte. A vacsora a Design Terminál értékeit mutatta be, mint a csapatmunka, a cél, az erő, a kreativitás és a jövőképesség.

A Design Terminál üzleti és kulturális tehetséggondozással foglalkozó nonprofit ügynökség. Célja, hogy a fiatal, tehetséges magyar vállalkozók sikerrel érjék el a globális piacot, amihez mentorálást, nemzetközi bemutatkozást és befektetői kapcsolatokat biztosít partnereinek. Az intézmény tevékenységét az Európai Bizottság 2014-ben az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért Díjjal ismerte el.