54 milliárd forintot kapnak az egyházi iskolák

parlament, országgyűlés, plenáris ülés, Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára
Vágólapra másolva!
A költségvetés év végi technikai zárásával a kormány döntése nyomán 54 milliárd forint többletforrást kapnak az egyházi oktatási intézmények szerte az országban - jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Soltész Miklós közölte: 60-70 településen több mint 120 intézmény újulhat meg az óvodáktól a középiskolákig.

Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az eseményen elmondta: az előző évek döntéseinek következtében az elmúlt öt évben az oktatásra fordított összegek folyamatosan nőttek. A magyar gazdaság erősödésének az oktatás is az egyik haszonélvezője - hangsúlyozta.