Komplett szerelőcsarnokot foglalt le a NAV

Vágólapra másolva!
Nem rendezte tartozását az építőipari cég, az adóhatóság pedig szó szerint mindent vitt: egy óriási darut és egy könnyűszerkezetes szerelőcsarnokot is lefoglaltak.
Vágólapra másolva!

Évek óta nem rendezte adótartozását egy Budapesthez közeli településen működő építőanyag-nagykereskedő cég, ráadásul hamis adatokat közölt a kérdéses időszakról készített adóbevallásában.

A NAV utóbbiért büntetett is, a cég viszont továbbra sem fizetett – a behajtandó összeg több mint 150 millió forintosra duzzadt, a kapcsolódó bírsággal és a késedelmi kamatokkal együtt.

Mindent lefoglaltak

Többszöri felszólítás után, a vámhatóság foglalást is tartott a Kft. Pest megyei telephelyén: a tartozás fejében

zár alá vettek egy anyagmozgató darut, illetve a darut is tartalmazó komplett szerelőcsarnokot.

A lefoglalás ugyanakkor nem jelent elkobzást is: Salgó Attilától, a Pest megyei NAV sajtóreferensétől úgy tudjuk,

a cég továbbra is használhatja a csarnokot,

csak éppen nem adhatják el vagy bérbe a lefoglalt értékeket. Hogy melyik cégről van szó, arról a NAV adótitokra hivatkozva nem nyilatkozott.