Vádat emeltek a kutyafuttatóban lövöldöző férfi ellen

Vágólapra másolva!
A kutyatartó nem bírta elviselni, hogy kedvencét arrébb küldik: megütötte vitapartnerét, később pedig egy gázpisztollyal is rálőtt.
Vágólapra másolva!

Kutya miatti vita fajult lövöldözésig egy józsefvárosi futtatóparkban, a januári eset miatt most emelt vádat a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség.

Közelharc egy kutya miatt

A vádlott, egy 27 éves kerületi férfi január 26-án, a reggeli órákban futtatta kutyáját az erre kijelölt helyen. A sértett átvágott a kis parkon, és útközben arrébb küldte a futkározó állatot, amit gazdája nem is hagyott szó nélkül:

összeveszett az idegennel, majd ököllel arcon is csapta

– olvasható a vádiratban.

Pisztollyal folytatták

Órákkal később a két fél újra összefutott a futtató közelében: a megütött férfi ekkor egy ismerősével járt arra, és számon is kérték a támadót a verekedés miatt. A vádlott ekkor egy gázpisztolyt kapott elő, amivel kétszer a föld felé, majd, már futás közben

kétszer üldözője arcába lőtt.


A nap folyamán már másodszor bántalmazott sértett könnyű kötőhártya-sérülést szenvedett. Támadóját felfegyverkezett elkövetett garázdasággal vádolják, az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztéssel büntetné.