Egy férfit megöltek, egy nőt megszurkáltak a XV. kerületben

Sárfű
Bilincsben viszik el a Sárfű utcai késelés gyanúsítottját
Vágólapra másolva!
Fél nap leforgása alatt két késelés is történt karácsony napján Budapesten, a XV. kerületben: a Kinizsi utcában egy nő késelt halálra egy férfit, egy Sárfű utcai lépcsőházban pedig egy fiatal férfi szurkálta meg szomszédasszonyát.
Vágólapra másolva!

Halálos és életveszélyt okozó szurkálás is történt szombaton a főváros XV. kerületében, Rákospalotán.

A Kinizsi utcából dél körül riasztották a rendőrséget, hogy holtan találtak egy ott lakó férfit – a feltételezett elkövetőt, egy 54 éves nőt félórán belül elfogták a rendőrök, elszámoltatása ezekben a percekben is tart.

Késelés történt korareggel Újpalotán, a Sárfű utcában is: gyanú szerint itt egy 26 éves férfi támadt rá a lépcsőházban szomszédasszonyára, akit többször is megszúrt.

Bilincsben viszik el a Sárfű utcai késelés gyanúsítottját Forrás: Police.hu

Az életveszélyes testi sértéssel gyanúsított támadót öt órán belül megtalálták - elfogásakor éppen egy VII, kerületi Baross téri sörözőben üldögélt. Jelenleg őt is kihallgatják a rendőrök.