Fidesz: Bizonyított az ország gazdaságpolitikája

Halász János beszél frakcióülés Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a frakció szóvivője.
Vágólapra másolva!
A Fidesz-frakció szóvivője szerint a baloldali kormányzás során gyengült, ezzel szemben most erősödik Magyarország, a magyar gazdaság.
Vágólapra másolva!

Halász János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a baloldal alatt minden évkezdet elbocsátásokat, adóemeléseket és megszorításokat hozott, míg 2017-ben több munkahelyet teremtenek és csökkentik a munkáltatók adóterheit.

Halász János Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Hangsúlyozta, hogy az ellenzék most sem állt a magyar vállalkozások mellé: vezetői Gyurcsány Ferenctől a szocialistákon át Vona Gáborig mind elutasították az adócsökkentéseket.

Magyarország - Görögországhoz hasonlóan - 2010-ben a csőd szélén állt, a lakosság folyamatos megszorításokat szenvedett - mondta Halász János. Megjegyezte: a baloldal az elmúlt években folyamatosan támadta és máig támadja a kormány gazdaságpolitikáját, amely ugyanakkor bizonyított, az ország erősödik.