Emberi hiba okozhatta a hatalmas tüzet

Vágólapra másolva!
A Fűzfői Ipari Centrum Kft. ügyvezetője szerint "vélhetően emberi mulasztás miatt" keletkezett tűz és történt robbanás pénteken a balatonfűzfői üzemükben. Ezt írták a társaság MTI-hez eljuttatott közleményében.
Vágólapra másolva!

Kukoda Norbert, a vízkezeléssel kapcsolatos termékeket gyártó cég ügyvezetője azt mondta, a hatóságoknak és a cég munkatársainak köszönhetően rövid időn belül sikerült elhárítani a bajt.

Egy dolgozót kellett kórházba vinni.

Az anyagi kár nem jelentős, és környezeti károsodás sem történt.

Az ügyvezető szerint a többi üzemterületen most is zavartalanul folyik a munka, a hatósági eljárással párhuzamosan pedig belső ellenőrzés is indult, hogy kiderítsék, pontosan mi történt.

Péntek délután egy

veszélyes anyag tárolására szolgáló tartálynál keletkezett tűz

Balatonfűzfőn, egy fűzfőgyártelepi cégnél. A lángok körülbelül 70 négyzetméteren csaptak fel, az oltáson fűzfőgyártelepi, pétfürdői, veszprémi, székesfehérvári és siófoki tűzoltók dolgoztak a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett. Olyan nagy volt a tűz, hogy több mint húsz tűzoltó tudta eloltani.