Rétvári: 2,7 millió nyugdíjasnak jut átlag havi 2000 forint plusz

A Gulág Virágai Bujtás Merdzsán GULAG Emlékév Nemzeti Színház Rétvári Bence Sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Nem csak a mintegy 2,7 millió embert, átlagosan mintegy havi 2 ezer forint értékben érintő nyugdíjemelés, hanem az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése és az energiaárak mérséklődése is kedvez a nyugdíjasoknak - mondta Rétvári Bence, az erőforrástárca államtitkára.
Vágólapra másolva!

A kormányzat fontos célja volt, hogy Magyarország erősödését a nyugdíjasok is érezzék - mondta Rétvári, aki szerint

a Fidesz-KDNP-kormányzat megőrizte, sőt növelte a nyugdíjak vásárlóértékét, idén januártól pedig a nyugdíjak 1,6 százalékkal nőnek.

Rétvári Bence hozzátette, hogy összesen 2,7 millió embernek növekszik a nyugdíja januártól és az emelés egy átlagnyugdíj esetén 2 ezer forint többletet jelent.

Rétvári Bence államtitkár: 2,7 millió nyugdíjast érint januártól az emelés Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Azt is mondta: az öregségi nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is magasabb juttatást kapnak.

Nyugdíjszerű ellátások:

  • árvaellátás,
  • szolgálati járandóság,
  • özvegyi járadék,
  • rokkantsági ellátás,
  • rehabilitációs ellátás,
  • baleseti járadék,
  • fogyatékossági támogatások.

Rétvári kitért arra is, hogy a nyugdíjasok juttatásait növelte az év végén adott, 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalvány is. Elmondta:

az Erzsébet-utalványok 92,5 százalékát december 24-éig kiküldte a posta, a maradék részével pedig december 30-áig végeztek.

A következő tíz munkanapban azok, akiket nem találtak otthon, a postákon még átvehetik az Erzsébet-utalványukat - tette hozzá.

A nyugdíjasoknak is kedvez az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése Forrás: AFP/Philippe Huguen

A nyugdíjasok számára az energiaárak csökkenése, valamint az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése is további több tízezer forintos spórolást jelenthet - mondta Rétvári Bence.