A Dohány utcai zsinagóga felrobbantásával fenyegetett valaki

A Dohány utcai zsinagóga
Vágólapra másolva!
Hétfőn valaki azzal fenyegetőzött, hogy bomba fog robbani Budapesten, a Dohány utcai zsinagógánál. A rendőrség végül sem gyanús embert, sem gyanús csomagot nem talált, de nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés miatt ismeretlen tettes ellen.
Vágólapra másolva!

A Dohány utcai zsinagóga felrobbantásával fenyegetőzött egy ismeretlen férfi - értesült a PestiSrácok.hu.

A Dohány utcai zsinagóga Forrás: Carlo Morucchio

A rendőrség a portálnak megerősítette, hogy

hétfőn fél négykor érkezett egy bejelentés a rendőrséghez, hogy "bomba fog robbanni a zsinagógánál".

A hatóság azt is közölte, hogy a fenyegetés után a Budapesti Rendőr-főkapitányság a szükséges lépéseket megtette, és intézkedett több budapesti zsinagóga külső körzetének ellenőrzésére is, amely során

végül sem gyanús embert, sem gyanús csomagot nem találtak.

Bár a rendőrség nem számolt be arról, hogy melyik zsinagógát érte fenyegetés, a történtek miatt a VII. kerületi Rendőrkapitánysága indított nyomozást, "közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt" ismeretlen tettes ellen.

Az Origo kérdésére -hogy milyen korú és nemű a betelefonáló - az ORFK úgy válaszolt, hogy nem kívánnak személyéről nyilatkozni, ami arra utal, hogy már van konkrét gyanúsítottjuk is.