Tények: Jobbik- és MSZP-szál a Bróker Marcsi-ügyben

Kun-Mediátor Marcsika D. Sándorné csaló gyanúsított
Szolnok, 2016. december 16. D. Sándorné, a Kun-Mediátor Kft. csalás miatt keresett, Belize-ben elfogott vezetője 2016. december 16-án a Szolnoki Törvényszéken, ahol előzetes letartóztatásáról dönt a bíróság. A nő Bróker Marcsi néven vált ismertté. MTI Fotó: Mészáros János
Vágólapra másolva!
A több tízmilliárdos sikkasztással gyanúsított karcagi asszonyt, Bróker Marcsit szoros szálak fűzték egy olyan vállalkozóhoz, akiről úgy tudni, korábban az MSZP-t és a Jobbikot is támogatta – derül ki a TV2 Tények riportjából.
Vágólapra másolva!

Még a Kun-Mediátor-botrány kirobbanásának másnapján a megyei közgyűlés elnöke, Kovács Sándor beszélt arról, hogy Bróker Marcsi közvetlenül köthető egy olyan helyi vállalkozóhoz, aki támogatta az MSZP, majd a Jobbik kampányait. Szeivolt Istvánról van szó, aki a Szeivolt Zrt. és az Épkar Zrt. tulajdonosa. A karcagiak szerint a férfi személyesen is igen közel állt Bróker Marcsihoz.

Béres Sándor, aki egész életét a városban élte le, és boltja volt a Kun-Mediátor irodájával szemben, a Tényeknek azt mondta, az irodában rendszeres vendég volt a vállalkozó, hetente kétszer-háromszor is járt ott, annak ellenére, hogy már rég elköltözött Karcagról.

A boltos szerint rendszeresen csókolóztak is nyilvánosan, nem is próbálták titkolni, hogy közel állnak egymáshoz. A cégpapírokból a Tények azt derítette ki, hogy a Kun-Mediátor utazási iroda budapesti címe megegyezik azzal a címmel, amelyet az Épkar honlapján lehet olvasni elérhetőségként.

Pártkapcsolatokról is beszélnek

Karcagon a vállalkozó és az asszony pártkapcsolatait is nyílt titoknak tartják. Béres Sándor szerint a férfi egyik cégének, az Épkar Zrt.-nek a tulajdonában van a karcagi volt Fehér Holló szálloda, ahol Bróker Marcsi lányai irodát béreltek, 2010 előtt pedig az MSZP több rendezvényt is tartott.

Karcagon az a hír járja, hogy a Jobbik is kapott 25 millió forintot – mondta Béres Sándor a Tényeknek.

Szeivolt szerint nincs köze

Szeivolt István egy 2015-ös közleményben azt írta, sem az Épkar Zrt.-nek, sem a Szeivolt Zrt.-nek nem volt köze Bróker Marcsi cégéhez, és nem támogatták az MSZP-t és a Jobbikot sem.

Ugyanakkor 2012-ben egy jobbikos képviselő arról beszélt, hogy azért távolították el a pártból, mert kritizált egy Épkarhoz, vagyis Szeivolthoz köthető beruházást. Filó András szerint párttársai azt mondták neki, hogy az Épkar támogatta a Jobbik kampányát.

A Szentendre és vidéke című kiadványban úgy fogalmazott: „(Egyikük) megismételte a kérést, kiegészítve azzal, hogy az Épkar támogatta a Jobbik kampányát, és az interpellációm nagy károkat okozhat a következő versenytárgyalások során.”

Az egyelőre nem tudni, hogy hova tűnt az a több tízmilliárd forint, amit Bróker Marcsi kicsalt ügyfeleitől.