A Nagy-Románia Párt sorsára juthat Vona Gábor pártja

2017.01.04. 16:23

Sikeres lehet-e a Jobbik azon taktikája, hogy korábbi rasszista és antiszemita múltját sutba dobva a hazai baloldallal szövetkezve váltsa le az Orbán-kormányt? Hazai és nemzetközi példák alapján próbálunk erre választ találni.

Az utóbbi hónapokban a Jobbik jelentős irányváltást végrehajtva megkezdte közeledést a baloldali pártokhoz. Ennek egyik csúcspontja a január 15-i szentendrei választás lett. Ott sem a Jobbik, sem a baloldali pártok nem állítottak jelöltet, így egy olyan civil szervezetet segítenek, ami  ideológiailag az Együtthöz hasonlít.  Az éles váltás kapcsán adja magát a kérdés, hogy a magyar és a nemzetközi politikában volt-e példa arra, hogy egy párt ilyen nagy mértékben megváltoztassa az álláspontját, valamint, hogy ez mennyiben volt sikeres.

Éles kritikusból miniszterelnök

A magyar politikatörténetben az egyik legnagyobb fordulatot Tisza Kálmán hajtotta végre. A politikus élesen ellenezte az 1867-es kiegyezést. 1868. április 2-án pártjával kiadták az úgynevezett bihari programot, amely állást foglalt a közös minisztériumokkal és delegációkkal szemben. Célként az önálló magyar hadsereget, pénzügyi és kereskedelmi rendszert jelölték meg. Tisza azonban 1875-ben éles fordulatot véve elfogadta a kiegyezés alapelveit, majd a kormányerőkkel összefogva létrehozta a Szabadelvű Pártot.

Tisza Kálmán portréja, fényképezte Ellinger Ede 1880 körülForrás: Magyar miniszterelnökök 1848–2002. Kossuth Kiadó

Tisza 1875-1890 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, amivel a mai napig rekordernek számít. Kormányához köthető Budapest és vele Magyarország történetének egyik leglátványosabb fejlődése. Működése alatt erősödött meg a haza kapitalizmus intézményrendszere, és a gazdaság is nagyon jó teljesítményt nyújtott. Bár a dualizmus idején csupán a teljes népesség 5-6 százalékának volt választójoga, ezért arról nincsenek adataink, hogyan értékelte a széles közvélemény Tisza pálfordulását, de a politikai elit tudomásul vette.

Adná magát következő példaként Gömbös Gyula, azonban a politikus az 1920-as évek elején azért fordult szembe az akkori kormánypárttal, mert megromlott a viszonya Bethlen Istvánnal. Gömbös kiment a szélsőjobboldalra, de később visszatért a jobboldali kormánypártba. 1932-36 között volt Magyarország miniszterelnöke. Bár Gömbös többször megváltoztatta az álláspontját, de politikai oldalt nem váltott.

Gömbös Gyula (balról a harmadik) a szélsőjobbról ment be középreForrás: AFP

Az SZDSZ és az MDF ráment a váltásra

Az 1989-es rendszerváltás után több politikai fordulatot is bemutattak a pártok. Az egyik legnagyobb utat az SZDSZ járta be. 1990-94 között a jobboldali kormány ellenzéke volt, majd 1994-ben összefogtak az MSZP-vel. A két párt többször is együtt kormányzott, majd látszólag 2008 tavaszán szakítottak egymással, de kívülről továbbra is támogatták a szocialistákat. Az SZDSZ 2010-ben végül az egykori ellenség MDF-el fogott össze, de nem sikerült elérniük az 5 százalékos bejutási küszöböt. Az MDF 2006 után kezdett el erőteljesen balra tolódni, amibe a párt belerokkant, és ki is esett a parlamentből.

A Fidesz 1990-től a jobboldali kormány ellenzékeként vett részt a parlament munkájában. Az SZDSZ-szel való konfliktusok hatására a párt a ciklus félidejétől elkezdett távolodni a liberális pólustól. Részben emiatt távozott a párt soraiból Fodor Gábor és csapata. A jobboldal 1994 súlyos veresége után a Fidesz az MSZP-SZDSZ kormány ellenzékeként megkezdte a polgári jobbközép újjászervezését. Ez meglehetősen sikeres volt, mivel 1998-ban megnyerték a parlamenti választást, és azóta is domináns szereplői a hazai mérsékelt jobboldalnak.

Dávid Ibolyának és Herényi Károlynak nem sikerült eredményesen átpozicionálni az MDF-etForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Kívül a radikálisok

A rendszerváltás utáni változásokban az azonban mindenképpen közös elem, hogy egyik esetben sem arról volt szó, hogy egy jobboldali vagy baloldali radikális alakulat a másik póluson lévő erővel kötne választási szövetséget. Az első önkormányzati választások során egyáltalán nem volt ritka, hogy a kormánypárti vagy az ellenzéki erők közösen indultak. Így például a IX. kerületben 1994-ben az SZDSZ-Fidesz-MDF-KDNP egységesen sorakozott föl az MSZP-vel szemben. A legsikeresebbnek a Fidesz tekinthető, amely 1990-1998 között sem a jobb-, sem a baloldali kormánnyal nem kötött koalíciót, így végül sikeresen tudta integrálni a korábbi liberális és mérsékelt jobboldali szavazótábort.

Mérséklődés

A magyar példák után érdemes külföldön is körülnézni. Olaszországban Gianfranco Fini 1987-ben került az újfasisztának titulált Olasz Szociális Mozgalom élére. Fini vezetésével az alakulat határozottan elindult a jobbközép irányba, és végül Fini Silvio Berlusconi kormányának a tagja lett. A politikus később szembekerült Berlusconival, és 2013-ban újonnan alapított Jövő és Szabadság nevezetű alakulata nem jutott be a parlamentbe, ezzel pedig Fini pályafutása véget ért. Az éles váltás ellenére azonban Fini esetében sem beszélhetünk arról, hogy politikai oldalt váltott volna.

Gianfranco Fini sikeresen pozicionálta át újfasiszta pártját jobbközépreForrás: leemage/©Marcello Mencarini/Leemage/Marcello Mencarini

Jobbról balra

Sajátos pályafutást tudhatott maga mögött Francois Mitterand, aki 1981-1995 között volt Franciaország baloldali elnöke. Politikai pályafutását jobboldali aktivistaként kezdte az 1930-as évek második felében, a második világháború során pedig  eleinte a nácikkal kollaboráló Vichy-kormány tisztviselője volt. 1943-ban korábbi nézeteivel szakítva csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, és egyre közelebb sodródott a baloldalhoz. A világháborút követően, 1946-tól különböző baloldali pártszervezetek színeiben nemzetgyűlési képviselő volt egészen 1981-ig. Mitterand sikeresen váltott teljes politikai oldalt, és ezt a lépését a választók is honorálták.

Francois Mitterand 14 éven keresztül volt Franciaország baloldali elnöke, pedig korábban a nácibarát Vichy-kormányban volt tisztviselőForrás: AFP/Jean-Claude Delmas

Nyugat-Európában összességében inkább az a jellemző, hogy egy-egy szélsőségesebb politikai alakulat lassan elkezd közép felé haladni, majd jó esetben tagja lesz egy jobbközép vagy balközép kabinetnek. Az szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy a francia Nemzeti Front a kommunistákkal működjön együtt, vagy hogy a Geert Wilders vezette Szabadságpárt egy bevándorláspárti alakulattal kössön szövetséget. De mi a helyzet Közép-Európában?

Magyarfalóból koalíciós társ

Tág térségünk politikai térképén már sok olyan mozgás történt az elmúlt negyed században, amire nem sokan fogadtak volna. Az egyik legérdekesebb utat a Szlovák Nemzeti Párt járta be. A pártot 1994-2012 között egy négyéves periódust leszámítva a durván magyarellenes Ján Slota vezette. Az alakulat többször kiesett, majd visszajutott a parlamentbe, de koalíciót csak a baloldali pártokkal kötött. A nagy változás 2012-ben kezdődött el.

Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke is mérsékelt pártot faragott a nemzetiekbőlForrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Omar Marques

Akkor nem sikerült a parlamentbe jutniuk, és Slota helyére Andrej Danko került. Danko a nemzeti retorikát megtartva elindult középre, az éles magyarellenességből is visszavettek.  A 2016-os parlamenti választás után a nemzetiek a baloldali kormány tagjai lettek, amiben a szlovák-magyar vegyes párt, a Most-Híd is helyet kapott. A nemzetiek középre nyomulásával azonban jelentős tér nyílt a Marian Kotleba vezette Mi Szlovákiánk alakulatnak. Dankónak a szélsőséges címke elvesztésével sikerült elérnie, hogy mostanra a szlovákiai választók őt tartják a legszimpatikusabb politikusnak, így könnyen lehet, hogy a következő választások után ő váltja Robert Ficót.

Antiszemitából szoborállító

Szintén nagyon érdekes utat járt be Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt korábbi elnöke. A szélsőségesen magyarellenes politikus az 1989-es forradalom előtt versben dicsőítette Nicolae Ceausescut, majd a szélsőjobboldalon politizált tovább. Nem állt tőle távol az antiszemitizmus sem. Egyszer azt mondta, hogy a magyarokat és a zsidókat stadionokba kellene terelni, és ott meg kellene semmisíteni őket.

Corneliu Vadim Tudor is furcsa váltásokat csináltForrás: AFP/Daniel Mihailescu

Mindezen kijelentések ellenére Tudor 2004-ben izraeli kampányfőnököt alkalmazott, majd Brassóban szobrot állított Jichak Rabinnak.  Az akkori választáson azonban csúfosan leszerepelt Tudor pártja. Ez után kirúgta a kampányfőnökét, és újra antiszemita kijelentéseket tett. A Nagy-Románia Párt azóta kiesett a parlamentből, és eltűnt a politikai térképről. A 2016-os parlamenti választáson 1,18 százalékot kapott, míg 2000-ben még 20 százalékot.

A Jobbikban is többen hivatkoznak a Szerb Haladó Párt példájára, mivel az alakulat mostanra az európai politikai színtéren is elfogadott lett, többek között tagja lett az Európai Néppártnak is. A példa azonban annyiban sántít, hogy a haladók a Szerb Radikális Pártból váltak ki, és alakítottak egy új szervezetet, mivel nem értettek egyet azzal, hogy Vojislav Seselj elutasította az uniós integrációt. A haladók a magyarellenességben sem követték a radikálisok politikáját, ennek is köszönhetően ma kiválóak a magyar-szerb politikai kapcsolatok is.

Aleksandar Vucic, a Szerb Haladó Párt vezére mára európai szinten is mérsékelt politikusnak számítForrás: Sputnik/Vadim Savitskii

Vége lehet

Mind a nyugati, mind a közép-európai példák azt mutatják, hogy egy teljes pólusváltást nem lehet sikeresen végrehajtani az 1945 utáni politikai viszonyok között. Corneliu Vadim Tudor ezt megpróbálta Romániában megcsinálni, de pártja eltűnt a süllyesztőben. Arra van példa, hogy egy korábban radikális politikus vagy párt a szélről középre tart, de ez a mozgás mindig az adott politikai oldalon belül maradt.  Mindezek alapján feltételezhető, hogy ha a Jobbik végül választási megállapodást köt baloldali erőkkel, az könnyen a párt végét jelentheti.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK