A hideg mellé jön az ónos eső

Normafa, lezárás, Önkormányzat, jegesedés
Budapest, 2016. január 10. Egy polgárőr figyelmezteti a kirándulókat a veszélyessé vált területre a Normafa autóparkolójának közelében 2016. január 10-én. A csúszásveszély és az ónos esőtől lehulló faágak miatt lezárták a balesetveszélyessé vált Normafát a parkoló és a körülötte vezető út kivételével. MTI Fotó: Demecs Zsolt
Vágólapra másolva!
Egyre több csapadék várható a héten, a hó mellett esőre és ónos esőre is számíthatunk.
Vágólapra másolva!

Szerdán változóan felhős lesz az ég, majd estétől északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és hószállingózás, havazás is előfordulhat – jelezte előre a Köpönyeg.hu.

Napközben fokozatosan megerősödik a délnyugati szél. Egyelőre marad a dermesztő hideg: reggel mínusz 20 és mínusz 10, délután mínusz 6 és mínusz 1 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég. Hajnalban többfelé, majd átmenetileg kevesebb helyen fordul elő havazás.

Ónos eső a Normafánál Forrás: MTI/Demecs Zsolt

Hó, ónos eső, eső

Napközben nyugat felől újabb csapadéktömb érkezhet, amelyből ismét több helyen hullhat a hó, főleg délen és nyugaton ónos eső, havas eső, majd eső is valószínű.

Nagy területen lesz erős a déli, délnyugati szél. Jelentős enyhülés várható, délutánra 0 fok köré emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken borongós idő lesz, többfelé lehet újabb csapadék: a vegyes halmazállapot után ismét egyre inkább hó. A szél északnyugatira fordul, és erős marad. Fagypont körüli értékek várhatóak.

Szombat hajnalban még lehet gyenge hóesés, majd csökken a felhőzet, és kisüt a nap. Reggel mínusz 6, délután mínusz 1 fok körül alakulhat a hőmérséklet.

Vasárnap gyakran lesz erősen felhős az ég, foltokban zúzmarás köd képződik. Elszórtan fordulhat elő hószállingózás. Egész napos fagy lehet.