Hosszú pszichológiai utókezelés vár a buszbaleset túlélőire

Vágólapra másolva!
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pszichológusai a diákok veronai ideiglenes szálláshelyén és a budapesti gimnáziumban is megkezdték a segítségnyújtást. 
Vágólapra másolva!

Hosszú pszichológiai utókezelést kapnak a péntek éjjeli veronai busztragédia túlélői a poszttraumás stressz kivédése érdekében – mondta Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat katasztrófavédelmi programvezetője vasárnap, még Olaszországból nyilatkozva az M1 aktuális csatornának.

A programvezető elmondta, egyesületük két kiképzett pszichológusa szinte minden gyerekkel fel tudta venni a kapcsolatot Verona melletti ideiglenes szállásukon, egy másik munkatársuk pedig már budapesti iskolájukban, a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban is megkezdte a segítségnyújtást.
Adányi László megjegyezte,

a gyerekek nem szívesen beszéltek a katasztrófáról, amelynek idején nagy részük ébren sem volt.

A Katolikus Karitász az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében számolt be arról, hogy szervezetük még szombaton felajánlotta segítségét a milánói konzulátuson keresztül, és készenlétbe helyezte a katasztrófahelyzetekre, balesetekre specializálódott pszichológuscsapatát, lelkészeit, valamint személyszállító járműveit. Kiemelték, a helyszíni segítségnyújtásukra ugyan már nem volt szükség, de

a szakembereikkel bekapcsolódnak majd a hosszú távú pszichológiai és lelki segítségnyújtásba.

Major Eszter, az M1 Olaszországban tartózkodó tudósítója arról számolt be, hogy a túlélőknek, illetve az elhunytak hozzátartozóinak a gimnázium és a katasztrófavédelem pszichológusai is segítettek.

Tóth Gábor, a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatója szintén az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta, a diákok és a tantestület is nagyon nehéz időszak elé néz, amiben jelenleg 17 pszichológus segíti őket.