Feketelistára kerülnek a gyerekek ellen bűncselekményt elkövetők

Pedofil botrány a Burattino iskola és gyermekotthonban, gyermekbántalmazás
2010-04-11 ILLUSTRATIE - A man stands behind a boy dressed in a white vest, and has his hands on the boy's shoulders. ANP ROOS KOOLE
Vágólapra másolva!
Bekerülhet a gyermekvédelmi törvény tavaszi módosításába az a kitétel, miszerint feketelistára kerülnek a gyerekek ellen bűncselekményt elkövetők, így ők a jövőben nem kerülhetnek a gyerekek közelébe, nem dolgozhatnak a gyermekvédelem területén - írja a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

Nyilvántartás készülhet azokról, akik korábban bármilyen, kiskorúakkal szembeni bűncselekményt követtek el, ez be is épülne a gyermekvédelmi törvény tavaszi módosításába - írja a Magyar Idők.

A cél az, hogy ezek az emberek soha többé ne kerülhessenek a gyerekek közelébe.

Az áldozatvédelem része a gyermekvédelmi rendszernek. A jövőbeni célunk nagyobb hangsúlyt fektetni a megelőzésre, ezért azt szeretnénk, hogy olyan személy, aki bántalmazó volt korábban, ne is dolgozhasson a gyermekvédelemben - mondta a lapnak Czibere Károly szociális államtitkár, elismerve, hogy az ilyen esetek megelőzésére az erkölcsi bizonyítvány kevés.

A gyerekbántalmazók kiszűréséhez ma kevés az erkölcsi bizonyítvány - képünk illusztráció Forrás: ANP/AFP/Roos Koole

A javaslat a Gyermekeink Biztonságáért Kiemelt Ügyek Munkacsoportjának novemberi ülésén került elő, ez alapján született meg a tervezet. Az államtitikár szerint azon dolgoznak, hogy a gyermekvédelemben dolgozók a megfelelő képzést kapják, és felismerjék a bántalmazás jeleit.