Mozgássérült férfit rabolt ki

Vágólapra másolva!
A fantomképen látható férfi ellen kifosztás gyanúja miatt indítottak nyomozást, mert decemberben megtámadott egy mozgáskorlátozott férfit Kőbányán.
Vágólapra másolva!
Fantomkép készült a támadóról Forrás: Police.hu

A fantomképen látható férfi még tavaly, december 16-án délután lépett oda egy kerekesszékes férfihez a kőbányai Hős és Zách utca kereszteződésében.

Letépte a nyakából az irattartóját a benne lévő irataival és a mobiltelefonjával együtt,

majd elmenekült. Az iratok a helyszín közelében előkerültek, a telefon viszont nem - írta meg a police.hu.

Az ismeretlen férfi

20-25 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, vékony testalkatú.

Haja vállig érő, fekete színű. A támadás idején

világos kapucnis felsőt és kék farmernadrágot viselt.

A nyakában pedig egy fekete-fehér kockás sál volt.

A rendőrök kérik, hogy aki a grafikán látható férfit felismeri, tud valamit a támadásról, vagy arról, hol lehet most a támadó, hívja a 06-1-263-7200 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számán, valamint a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén vagy írjon a [email protected] e-mail címre.