Lánczi Tamás lett a Figyelő főszerkesztője

Lánczi Tamás
Budapest, 2016. július 19. Lánczi Tamás, az alapítvány vezető elemzője a Századvég Alapítvány Merre tart Európa? - A Project 28 kutatás eredményei című konferenciáján a budapesti Larus Rendezvényközpontban 2016. július 19-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Lánczi Tamás, a Századvég vezetője elemzője lett a Figyelő című üzleti, gazdasági, társadalmi hetilap főszerkesztője.
Vágólapra másolva!

Lánczi Tamás látja el a Figyelő főszerkesztői feladatait keddtől - tudatta a hetilap. A szerkesztőségi közlemény szerint

ezeket a lap munkatársai megvitattak és módosított formában elfogadtak.

Közölték: "a megújulás mind az online, mind a print változatot érinti".

Azt is írták, hogy a szerkesztőbizottság ezzel elvégezte feladatát és megbízatása lejárt. A Figyelő szerkesztősége január 26-án közölte, hogy háromtagú szerkesztőbizottságot állítanak fel, a testület feladata a lap megújítása.

Lánczi Tamás tavaly egy rendezvényen, a Századvég vezető elemzőjeként Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A tájékoztatás szerint a szerkesztőbizottság elnöke Lánczi Tamás, tagjai L. Simon László és Tallai Gábor.