Hamarosan dönt a kormány az állami alkalmazottak béremeléséről

nemzetközi vonatot ellenőrző rendőrök
MÁV vasút vonat rendőr
Nemzetközi vonatot ellenőrző rendőrök. 2016.09.27.
Vágólapra másolva!
 A kormány várhatóan elfogadja az állami alkalmazottak fizetéséről szóló javaslatokat, mivel a szakszervezetek és a vállalatvezetők már megállapodtak a hároméves fizetésfelzárkóztatási stratégiáról - értesült a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

Az érdekképviseletektől származó információk szerint a kormány asztalán van a négy nagy állami közszolgáltató vállalat, valamint a szakszervezetek megállapodása, amely egybecseng a kormányoldal elképzeléseivel is.

A MÁV-nál, a Volánoknál, a Magyar Postánál, valamint a víziközmű ágazatokban január közepén kezdődtek a bértárgyalások.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a lap kérdésére azt közölte, hogy folyamatosak az egyeztetések az állami cégekkel, de a végleges döntés csak a kormány valamelyik soron következő ülésén születhet meg. Hozzátették: a tárca kérése az volt, hogy hosszú távú megállapodásra tegyenek javaslatot a felek.

Hamarosan dönt a kormány az állami alkalmazottak béremeléséről Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Mészáros Melinda, az ágazatokban döntő többséget képviselő Liga Szakszervezetek elnöke a lapnak elmondta: a szakszervezetek egységes javaslatot fogadtak el, így

2019-re 30 százalékkal nőhet azon dolgozók bére, akik a minimálbérnél magasabb összegért dolgoznak.

Idén nő a legjelentősebben a munkavállalók fizetése, akár 12-15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalék körüli emelés jön, majd 2019-ben legalább 5 százalékos, de utóbbit a gazdasági folyamatok tükrében később tovább lehet emelni – tette hozzá a szakszervezeti vezető.

A béremelések több mint 100 ezer munkavállalót érintenek, a dolgozók pedig visszamenőleg a januárra esedékes növekményt is megkapják.