Dopeman az MSZP és a DK közös jelöltje lehet

Pityinger László beszél demonstráció FOTÓ ÁLTALÁNOS Közéleti személyiség foglalkozása művész SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY zenész
Budapest, 2012. március 15. Az alternatív köztársasági elnökké választott Pityinger László (Dopeman) rapper beszél az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla) tüntetésén az Erzsébet híd pesti hídfőjénél. MTI Fotó: Kollányi Péter
Vágólapra másolva!
Indulni akar a VIII. kerületben az áprilisi időközi választásokon a magát Dopemannek nevező Pityinger László, és mögé áll az MSZP és a DK is – írja a 888.hu.
Vágólapra másolva!

A rapper kedden tett közzé a Facebook-oldalán egy titokzatosnak szánt posztot.

A posztból ennél több nem derül ki, de a 888.hu baloldali forrásokból úgy tudja, hogy Dopeman, vagyis Pityinger László elindulna az április 23-ra kitűzött időközi önkormányzati választáson a Magdolna negyedben. A VIII. kerületi negyed önkormányzati képviselője, Balogh István Szilveszter (Fidesz-KDNP) ugyanis 2017. január 31-ei hatállyal lemondott képviselői mandátumáról.

Alternatív köztársasági elnök már volt Fotó: Magócsi Márton [origo]


A baloldali forrás mondta azt is a 888.hu-nak, hogy rapper mögé állt az MSZP és Gyurcsány Ferenc DK-ja is.

Szoborrugdosás a tüntetésen

Dopeman volt az, akit Orbán Viktor miniszterelnök hungarocellből készült szobrának ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

A vádirat szerint egy 2013. szeptember 29-i tüntetésen ledöntöttek egy Orbán Viktort ábrázoló hungarocellszobrot, majd amikor a földre zuhant, a rapper belerúgott a testről levált fejbe.

A fővárosi törvényszék végül felmentette Pityinger Lászlót.

A Dopeman tavaly év végén jelentette be, hogy felhagy a rappeléssel, visszavonul, és hitelügyintézéssel fog foglalkozni.